2017. 08. 31.

Az árral szemben, azaz hol tart ma az integráció?

Olyan régen írtam már, hogy egy kedves ismerősöm meg is jegyezte: néha hallathatnál már magatokról.
Sok minden történt, de nem igen volt időm a BLOGOLÁSRA.:)
Ahhoz hogy újra írjak, kellett egy kis megrázkódtatás, hiszen eddig jól elvoltunk, mígnem kellett vizsgálatra menni, találkozni ezzel a (mondjuk ki) kegyetlen rendszerrel, ami itt Magyarországon van. Ugyanis, ha jó passzban van a gyerek, megnyerő számára az őt vizsgáló személy, és persze a vizsgálók sincsenek tele előítéletekkel, rossz tapasztalatokkal, csak akkor van nyert ügyed. Ilyenkor, többnyire, egy reális értékelést fognak írni a gyermekedről. Na de ez elég ritka,valljuk be.

Az elmúlt kb.fél év intenzív iskolakereséssel telt nálunk. Végül találtunk egy iskolát ahol integrálnák a kislányomat, meg is kaptuk a befogadó nyilatkozatot. Közben már az 1.szülőire is elmentem. A szülők is jól fogadták, hogy szeptembertől valószínűleg lesz egy down szindrómás kis osztálytárs. A könyveket is átvettük és a tanszerek egy részét is megvettük. Izgalommal készültünk az iskolára.

Előzmények:

Május közepén beadtam az anyagot a kislányomról: a gyógypedagógiai szakvéleményt és mindent, ami kell egy iskolaérettségi vizsgálathoz. Júliusban felhívtam a Szakértői Bizottságot, hogy mégis mikor fognak behívni bennünket, hiszen szeptembertől kezdené az iskolát. A telefon túlsó végén egy kedves, segítőkész hölgy azt mondta, sajnos nem találja az anyagot. Utóbb kiderült, hogy ahol beadtam ott "elfiókolták a papírjait," így nem került feladásra, emígyen nem is érkezhetett meg a Bizottsághoz. Na jó, de kezdődik a suli, papír meg ugye kell! Így lett az, hogy az évnyitó előtt 3nappal végre behívtak bennünket. 

1,rész
 
A legutóbbi mérésnél minden klappolt. E miatt  és az iskola részéről való nyitottság miatt úgy gondoltuk, ezt gyorsan letudjuk és köthetjük a könyveket, füzeteket, átnézegethetjük mindazt ami már megvan, pozitív optimizmussal léptem be a megadott időben a Bizottság ajtaján. Az első vizsgálatról még élt bennem ugyan egy rossz kép, de gondoltam nem lesz itt semmi probléma, hiszen mondták a befogadó iskola hiánya szokott problémát okozni. Na de az nekünk megvan, tehát rendben lesz minden. Hát a kislányom pont nagyon fáradt volt, ráadásul a szemüvegét is ügyesen otthon hagytam. Megesik, ha nincs kedve valamit csinálni, akkor amikor kérdeznek tőle csak rábök egy válaszra, nem nagyon izgatja hogy az most éppen jó válasz e, csak hagyják már békén. Pedig, ha csak annnyit mondanának:"nézd meg jobban",akkor már tudja is a helyes választ. Az ilyen teszteknél kérdés van és válasz, semmi segítség, elvileg. De hát az életben sem így működnek a dolgok, ha nem tudsz valamit vagy éppen tudod, csak képtelen vagy valami miatt koncentrálni és rosszul válaszolsz, akkor még nincs megpecsételve a jövőd. Vissza kérdezel, segítséget kérsz stb.De egy ilyen vizsgálaton megkockáztatják, hogy inkább már a súlyos kategória felé hajlik a gyerek, ha rosszul teljesít. Hát ez azért olyan, mint egy villámcsapás, hisz már betűket is ismer, összeolvas. Összetett mondatokban beszél, csak most nem volt kedve beszélni, inkább csak mutatott néha valamit. Egy egész nagy paksaméta van a gyermekről, ki tudja egyáltalán elolvasták e? Vagy ugyan olvasták, de mégsem jutott el a fejükbe ez az információ és inkább egy előző mérést néznek házon belül, mert annak jobban hisznek. Pedig azért küldik a szorgalmas fejlesztők a tapasztalataikat, hogy ha a gyermek nem tud ott produkálni vagy nem egyértelmű a kép, akkor tudjanak mire hagyatkozni. Pedig az anyagokat beküldők is szakemberek, akik évek óta foglalkoznak a gyerekkel, csak nem ott ülnek a vizsgálóbizottságban, viszont jobban is ismerik a gyermeket. Tudják hogy néha át kell lendíteni egyes feladatokon, de alapvetően jól együttműködő, jól teljesít, mert nekik ezt már pici koruktól kell. Míg a többi gyermek játszik ők már keményen tanulnak. Igen, és a szülők is teszik ezt, viszik a sok fejlesztésre, hogy ő is megtanulja mindazt, amit a kortársai. Remélve azt, hogy lesz egy befogadó társadalom, ami talán úgy érzi: Igen ezekre az emberekre is szükségünk van. Igen Ők is emberek, akik szeretnek játszani, tanulni, szeretni, dolgozni. Akik azt mondják, jó ha a gyermekeik megismerik, hogy vannak más emberek is, akiknek segíteni kell. Nem önző, egoista emberekké nőnének így fel, hanem felelősséggel a világ felé, az embertársaik felé. Megtanulnák azt, hogy nem csak az értelmi, hanem igenis az érzelmi intelligenciai is jó, ha fejlődik. Ez az egész a társadalom érdeke is lenne!
Ott a rengeteg munka  az egész család részéről és ők egy óra alapján meg akarják határozni, hogy a gyermekednek mi legyen az útiránya, sorsa. Menjen csak szegregált vagy TANAKOS intézménybe, amire azt mondják integráló, de szerintem jó messze van az igazi integrációtól. De mégis ez az egy óra sok mindent eldőnt. Egy rosszul sikerült tesztre alapuló következtetésből megmondják, hogy mi lenne jó a gyermeknek. Persze a gyerek ne hallja, mondjuk ezt nem is biztos hogy értené, nem azért mert buta, csak nem így van szocializálva, hogy ő értelmi fogyatékos, hanem hogy ügyes, okos. Persze a szülő lelke azt gondolják vasból van, neki mondhatják pár nem sikerült feladat után, hogy a gyermek ilyen meg olyan. "Nem fogja bírni az ilyen iskolát. Ki fogják közösíteni. Nem fog ott semmit tanulni. Babaként fogják kezelni" Ezzel szemben ha olyan suliba megy ahol hozzá hasonló gyermekek vannak, inkább lennének társai. Felkészítenék felsőbb osztályban a munkára is." De hol van a felnőttkor még? Mi csak szeretnénk egy esélyt, egy próbát, ő még csak 7éves!
Közben persze hangsúlyozzák, csak szeretnék a szülőt felkészíteni, hogy ne csalódjon. Ilyenkor talán az kéne, hogy vasból legyen a lélek, hogy a szaktekintéllyel kimondott szavak ne hassanak a velőkig és ne a gyereken torolja meg az ember, hogy most ezt miért csinálta veled. Hiszen felnőttként sincs mindig kedvünk beszélgetni, plána ha esetleg nem is szimpatikus akivel muszáj beszélnünk. Mit várunk el egy gyermektől? Milyen ez a rendszer? A kislányom a vizsgálat után megkérdezte: Haragszunk e rá? Nem, rá nem, de a rendszerre igen:(
 Amúgy az a tapasztalat, hogy a gyerekek alapvetően befogadóak, a felnőttek tanítják meg nekik a kirekesztést!


Most várjuk a jó szelet!:) Az is tény, hogy ő a mi gyermekünk, nekik meg csak egy tollvonás, nekünk meg egy sors. A régi berögzöttségek, sztereotípiák szerint mennek, pedig nyitni kéne az új felé. Ahelyett, hogy örülnének, hogy van egy vállalkozó szellemű iskola, aki meg szeretné tanulni, hogyan is lehet ezt csinálni, nem igen támogatják, hogy legalább megpróbáljuk. Lehetne egy jó példa, egy bátorítás a jövőnek. Ők nem ismerik a gyermeket, mi igen. Az iskolában lévő szakemberek, tanárok és a környezete, mind azt mondja, hogy integrálható. De ez mind nem számít!?

A tervezett évzáró előtti napra még visszahívtak, ugyanaz a gyógypedagógus megnézi mégegyszer. Örülünk, hogy legalább adtak még egy lehetőséget.
Az első vizsgálat után elmentünk és megvásároltuk a többi tanszert, ami még kell az iskolakezdéshez. Én így harcolok és imádkozom, hogy megváltozzon a gyermekről alkotott kép és ne blokkoljon le, ha kérdezik. Legyen meg az a terv, amit Isten kijelőlt a számára!

2,rész

Megjött a jó szél. Megengedték, hogy elkezdje a sulit a befogadó iskolában és majd meglátjuk hogy működik e. Én is tisztában vagyok azzal, hogy van sok rizikó faktor, de ha mindenki elfogadja, hogy ezek a gyermekek csak speciális iskolákban tudnak tanulni, mert ezt sugallják általában, akkor mikor lesz itt bármi változás? El kell kezdeni átalakítani a dolgokat, különben nincs fejlődés. Persze, ami úgymond már bevált, az a biztos, ott nem igen nyúlhatnak mellé. Az a tuti a gyereknek. De valóban, tényleg az a legjobb nekik, ha elszeparáltan tanulnak, úgymond a maguk kis világában???? De mi az, hogy a maguk világa-persze tudom ilyenkor mire gondolnak, csak nem akarom, hogy legyen az ő kis világuk, meg úgymond a "normális" emberek világa. Hova lyukadunk így ki? 
Na jó nem akarok messzemenő következtetéseket levonni. Most örülök, hogy kaptunk egy lehetőséget és drukkoljatok, hogy sikerüljön, tudja a lépést tartani. Sokan azt gondolják ez lehetetlen. De én bízom, hogy sikerülni fog! Annál is inkább, hogy egyre több olyan iskola legyen, akik mernek váltani. 

Mindenkinek jó szelet!:)