2015. 07. 28.

Hogy álljanak keresztények a fogyatékosokhoz?

                                             
 A fogyatékkal élőkről és az ő jobb befogadásukról az alábbiakat mondta Dr. Ruff Tibor, lelkész-filozófus egy Budapesti Gimnáziumban: 

Az evangéliumokban, gyakorlatilag három történet van oldalanként, ami a fogyatékkal élőkről szól. így elég nehéz kiválasztani a több száz újszövetségi történet közül, melyikkel is foglalkozzunk. Nyomatékosítom, hogy a kiválasztott ige, egy a több száz közül, mert a különböző fogyatékkal élőkről rengeteg szó van. A csillagoknak is előfordul, hogy van fogyatkozásuk, de annál sokkal lényegesebb, amikor az embertársainknak van fogyatkozásuk, és a körülöttük levő ember-csillagok fogyatékosságára jobban kellene rá irányítani a figyelmünket. Tehát az egyik kiválasztott történetet a Máté 15/29-ben találhatjuk:

„És onnét távozva, méne Jézus a Galilea tengere mellé; és felmenvén a hegyre, ott leüle. És nagy sokaság megy vala hozzá, vivén magokkal sántákat, vakokat, némákat, csonkákat és sok egyebeket, és odahelyezék őket a Jézus lábai elé; és meggyógyítá őket, Úgy hogy a sokaság álmélkodik vala, látván, hogy a némák beszélnek, a csonkák megépülnek, a sánták járnak, a vakok látnak: és dicsőíték Izráel Istenét. Jézus pedig előszólítván az ő tanítványait, monda: Szánakozom e sokaságon, mert három napja immár, hogy velem vannak, és nincs mit enniök. Éhen pedig nem akarom őket elbocsátani, hogy valamiképpen ki ne dőljenek az úton.”

Ebből látszik, Jézus Krisztus ehhez a kérdéshez hogyan viszonyult, és Ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz, tehát Ő most is ugyanígy viszonyul a fogyatékkal született, vagy életük eseményei során fogyatékossá váló embertársaink irányába. Ha megnéznénk, milyen arányban foglalkozik ezzel a kérdéssel az Újszövetség, és milyen arányban foglalkozunk mi, akkor nagy különbséget látunk. Ha valaki azt gondolja, hogy krisztusi gondolkodásmódja van, és szeretne Jézus Krisztushoz hasonlítani valamennyire, akkor érdemes ezt hasonlóképpen a figyelmének a középpontjába helyezni, vagy legalábbis sokkal közelebb a középponthoz.

Egy másik igét is nézzünk meg:  János 9/1

„És amint eltávozék, láta egy embert, aki születésétől fogva vak vala. És kérdezék őt a tanítványai, mondván: Mester, ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született? Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei; hanem, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai. Nékem cselekednem kell annak dolgait, aki elküldött engem, amíg nappal van: eljő az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik. Míg e világon vagyok, e világ világossága vagyok. Ezeket mondván, a földre köpe, és az ő nyálából sárt csinála, és rákené a sarat a vak szemeire, És monda néki: Menj el, mosakodjál meg a Siloám tavában (ami azt jelenti: Küldött). Elméne azért és megmosakodék, és megjöve látva.”

Nagyon tömören, röviden és egyenesen fogok fogalmazni: a keresztény közösségekben is előfordul ezzel kapcsolatban az a probléma, hogy mikor az emberek látnak egy fogyatékkal élő embert, azonnal azt kezdik el elemezgetni, hogy mi lehet ennek a generációs hátterében, vajon miféle dolgokat tettek a szülők, nagyszülők, dédszülők, ükszülők, ami miatt ez a dolog megvalósult, ki követett el bűnt, hogy ez így alakult, ki ezért a felelős. Ezek az elemzések lehetnek helyénvalóak, de kizárólag akkor, ha az illetőnek a gyógyulását szolgálják, nem pedig a kirekesztésnek, vagy felelősre való mutogatásnak a bármilyen motivációja van mögötte. Sajnos, mondjuk meg őszintén, a keresztények között is jellemző az, hogy az ilyen jellegű elemezgetések végül is nem vezetnek gyógyuláshoz – viszont ahhoz vezetnek, hogy az emberek elvesznek a felelős keresgélésében. Ez egy teljesen ószövetségi viszonyulás ehhez a problémához, mert az ószövetségben, amikor nem létezett bűnbocsánat, nem létezett megváltás, akkor volt értelme elemezgetni ezeket a kérdéseket – csak akkor meg nem vezetett ez gyógyuláshoz. Szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy egy ilyen betegség hátterének efféle elemzése csak akkor építő, ha egyrészt kifejezetten a gyógyulást szolgálja, másrészt ha a Szentlélek vezetése alatt áll, és nem emberi találgatások gyűjteménye, harmadrészt, ha semmiféle kirekesztést, vagy a szeretetnek a korlátozását nem vonja maga után. Ezért Jézus, amikor felteszik neki ezt a kérdést, hogy kinek a bűne okozta, ami ezzel az emberrel ez történt, az egész kérdést egyetlen mozdulattal lesöpri az asztalról, és tulajdonképpen nagyon megdöbbentő módon közli, hogy sem ő nem vétkezett, sem a szülei nem vétkeztek. Ami elég erős mondat, hiszen nincs olyan ember, aki nem vétkezett, tehát így rámondani a szüleire, hogy nem vétkeztek (…) , ezek szerint Jézuson kívül még volt két tökéletes ember a Földön…? Nem, hanem azért fogalmazza Ő ezt ilyen radikálisan, mert ennek a mondatnak az az üzenete, hogy itt nem ez a kérdés. Hanem az, hogy ez az ember gyógyuljon meg. És ezért, ha mi nem tudjuk is ezt a mi hitünkkel azonnal produkálni, arra akkor is nagyon kell vigyázni, hogy ne essünk bele abba, hogy a teológiai elemzések miatt végül is a kirekesztésnek, megvetésnek és negatív beszédeknek váljunk az eszközeivé.
Végül még egy igét vizsgáljunk meg, ez a János 14/12-ben van, ami még nagyobb nyomást helyez ránk:

„Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek.”

Tehát Jézus Krisztus azt mondta, aki Őbenne hisz, az ugyanazokat megteszi, mint amiket Ő megtett. Mi azt állítjuk, hogy hiszünk Jézus Krisztusban, sőt, szívünkből így is érezzük. Ennek ellenére nem tesszük meg azokat a cselekedeteket, amiket Jézus Krisztus megtett. És hogy ez így van, ezzel nekünk szembe kell nézni. Ez azt jelenti, hogy mi a saját hitünkben, az egyház, a gyülekezet, az egyes hívők, én mint lelkész, a szülők, tanárok, mindenki, aki kereszténynek mondja magát, nézzen szembe azzal a ténnyel, hogy jelen pillanatban Jézus Krisztusnak a beszédét nem tudja megvalósítani ezen a területen. Ennek az oka pedig nem Istenben van, nem is Jézus Krisztusban, és nem is a Szentlélekben, hanem ennek az oka a mi hitünknek a fogyatékosságaiban van. Ilyen értelemben, Jézus Krisztus szemével nézve mi is fogyatékosok vagyunk, és ebben az értelemben ez egy közös probléma. Nem egyedül azoknak a problémája, akik ilyen állapotban születtek vagy ilyen állapotba kerültek, de még csak nem is családjuknak, szüleiknek a problémája, hanem ez az egész kereszténységnek és minden olyan embernek, aki magáról azt állítja, hogy Jézus Krisztusban hisz, de közben nem tudja meggyógyítani pillanatok alatt a fogyatékosokat, mindezeknek az embereknek közös felelőssége, közös problémája. Ezért ez egy közösségi kérdés, közösségi feladat, közösségi probléma, közösségi teher, közös teher, közös gond. És ezt a közös gondot, ha valaki magát Jézus Krisztusban hívőnek tekinti, nem háríthatja el magától, nem csinálhat úgy, mintha ez a probléma nem létezne, és nem viselkedhet úgy az embertársaival, akikről meg van írva, hogy szeresd embertársaidat, mint saját magadat, és ezek a fogyatékkal élő emberek ugyanolyan embertársaink, mint mi magunk, ezért tartozunk feléjük ezzel a szeretettel. Tehát a minimális első követelmény, hogy az ember ezen a területen magát ne csapja be. Az egész egyház közös betegsége, közös tökéletlensége az ő fogyatékosságuk, a mi hitünknek a fogyatékossága tulajdonképpen. Ezért, ha kereszténynek, Jézus Krisztusban hívőnek tartjuk magunkat, szembe kell nézni azzal, vajon mi az oka annak, hogy mi egy fél óra alatt ezt az egész problémát az egész gyülekezetben együtt sem tudjuk megoldani. Miért nem megyünk oda és tesszük azt, amit Jézus, miért érezzük azt, hogy nem tudjuk ezt megtenni, holott Jézus azt mondja, hogy elvileg ezt nekünk meg kéne tudjuk tenni, ha hiszünk Őbenne. Ezért azt szeretném mondani, hogy ez mindegyikünk közös erkölcsi felelőssége, ez egy közösségi probléma, nem egy egyéni probléma, és nem szabad rá egyéni problémaként tekinteni, hanem az egész közösségnek egyszerre úgy kell tekintenie rá, mintegy Krisztus szellemében, hogy amíg ezt nem tudjuk megcsinálni, addig velünk is probléma van. Ha viszont van velünk is probléma, akkor keresni kell ennek a megoldását, mert egyébként az evangéliumi megoldása a fogyatékosságnak egyedül a gyógyulás. Más megoldása nincs, de amíg ezt még nem tudtuk valakinél megtalálni, addig közösségi felelősség keresni ennek a megoldását, közösségi felelősség azon gondolkodni, mit tehetnénk még annak érdekében, hogy ez meglegyen, és ameddig ezt nem tudjuk megtenni, addig úgy kell viszonyulnunk az ilyen embertársainkhoz, hogy közös hibának tekintjük azt, hogy ők még ilyenek, és akkor az ember nem teheti meg, hogy kirekesztően viszonyul valakihez, aki tulajdonképpen részben az ő hibájából van ilyen állapotban, amilyenben van.
Semmi kárhoztatás nincs abban, amit mondok. Magamra vonatkozóan is 100%-osan így fogom fel a dolgot, nekem emiatt nincs kárhoztatásom, és elégedetlen sem vagyok. Sem kárhoztatás, sem elégedetlenség a szavaimból nem szól. Csak realitás, egy realitás, amivel egy becsületes embernek, aki öncsalás nélkül szeretne élni, szembe kell néznie, reality-check-et tartania, ellenőriznie, hogy a valóságban él-e. Ez a valósághoz tartozik. Nagyon tetszett annak az izraeli embernek a beszéde, aki nemrég azt mondta, ahhoz hogy megvalósítsd az álmaidat, először föl kell ébredni. Bölcs izraeli közmondás. Először szembe kell nézni a valósággal ahhoz, hogy azt az ember meg tudja változtatni. Szembe kell nézni, hogy mi a realitás, és utána kérdéseket kell föltenni, hogy nekem mi a dolgom abban, hogy ezt megváltoztassam, ezt keresni kell. Jézus azt mondja, keressétek mindenek előtt az Isten országát, márpedig az Isten országának elengedhetetlen és szerves lényegi része az, hogy a fogyatékosok meggyógyulnak, így annak keresése is, hogy mik az ennek útjában álló akadályok, és ezeket hogyan lehet fölszámolni. A hit pedig erre azt mondja, hogy márpedig, ha ennek nekilátunk, akkor mi ezt föl tudjuk számolni. Addig is, amíg nem számoltuk föl, egy olyan átmeneti állapotban kell élni, ami a fogyatékos embertársainknak a teljes integrációját, vagyis a közösségbe való beilleszkedését lehetővé teszi.

Természetesen a fogyatékosságnak egy bizonyos típusa lehet démonikus jellegű probléma, vagy démonikus eredetű. De egyrészt a démonikus problémákra sem az volt Jézusnak a válasza, hogy a démonikus embereket rekesszétek ki, hanem hogy űzzétek ki belőlük a démonokat, mert itt is az evangéliumi gyógyulás üzenete áll a középpontban.

 A közösség ezekről az emberekről nem mond le. Ha valaki Izraelből ellenséges hadifogságba kerül, ilyen volt nemrég a Gilad Shalit ügye, több évig volt fogságban, minden izraeli napilap internetes oldalán feljött oldalt egy kis ablak, ami azt mutatta, Gilad Shalit hány napja, hány órája, hány perce és hány másodperce van fogságban, és folyamatosan pörgött az óra. Nem tudtál úgy ráklikkelni izraeli napilap honlapjára, hogy ne emlékeztessen arra, hogy egyetlen egy zsidó testvérük hány napja, hány órája, hány perce és hány másodperce van fogságban. TV műsorok ezrei szóltak ennek az egyetlen embernek az érdekében, és a gázai (nem a mostani, hanem a korábbi) háború egyik fő célja az volt, hogy őt megkeressék és kiszabadítsák, csak akkor nem találták meg. Ez közösségi érzés, közösségi felelősségvállalás. A mi foglyaink nem fegyveres katonák fogságában vannak, hanem betegségeknek, vagy akár démonoknak a fogságában, és nekünk körülbelül ugyanúgy kellene pörögni a másodperceknek a tudatunkban, hogy egyetlen keresztény se tudjon elfeledkezni arról, hogy vannak olyan testvéreink, akik még fogságban vannak, és még nem szabadítottuk őket ki, pedig a mi dolgunk lenne, mert ők maguktól ezt nem tudják megtenni. Nagyon még kereszténynek sem kell lenni, nekem a nagypapám nem volt keresztény, teljesen vallástalan ember volt, 70 éves lehetett, én meg 20 körül, mikor egyszer mentünk az utcán és szembe jött egy tolószékes ember, iszonyúan elszomorodott, majdnem elsírta magát. Kérdeztem, mi a probléma, erre ő azt mondta:  „Hát, csak ezek a dolgok, csak ezek ne lennének!”. Pedig nem volt keresztény. Tehát a világi emberek is érzékenyek e tekintetben.
A fő kérdés az egészséges emberek számára az, hogy mit tudnak segíteni a másikon, és Jézus Krisztus szellemében, amit tudnak, azt meg is kell tenni! 

Ability napon elhangzott beszéd (2015.március)

2015. 07. 18.

Halton Speak Out

A szervezet 2001-ben alakult. Bejegyzett karitatív szervezet, foglalkozásaik ingyenesek a Haltonban élők számára.



·  Megtanítják tagjaiknak, hogyan álljanak ki magukért
            .  Segítenek, hogy magabiztosan ki tudják fejezni az emberek, mit akarnak  
               és azt meg is tudják valósítani

·  Minden életkorú ember számára vannak programjaik

·  Olyan tanfolyamokat tartanak, ahol az emberek megismerik a jogaikat 
      és kötelezettségeiket

·  Továbbképzéseket tartanak trénerek részére is

·  Szakértői az emberközpontú, személyre szabott és támogató tervezésnek

·  Támogatást és segítséget nyújtanak

A „Felnőtt program” célja, hogy a nagykorú emberek megértsék  jogaikat, kiálljanak magukért és saját életüket nagyobb mértékben irányítsák.

„Young Kite Markers” csoport azokat a szülőket segíti, akiknek fogyatékkal élő gyermekük van. A csoport ellenőrzi, melyek azok a helyszínek, ahová a szülő nyugodtan elmehet gyermekével, mert megfelelő körülmények vannak. (pl. tágas mosdó)

A  fogyatékkal élő embereknek lehetőségük van beszélni azokkal, akik valamilyen szolgáltatást biztosítanak nekik. Előző évben 350 ember fejezte ki véleményét.

„Személyre szabott megközelítés”: Ez a projekt abban segít, hogy a család segítségével közösen megtalálják annak módját, hogy a lehető legteljesebb életet élhessen a fogyatékkal élő ember. Reális célokat tűznek ki, amelyet el is érnek.

„Életre szóló tervezés”: Támogatják a sérült fiatalokat abban, hogy családjuk és szakemberek segítségével meg tudják valósítani céljaikat, vágyaikat .

„Ragyogó ötlet” csoport: Fiatalok az őket érintő szolgáltatások
(egészségügy, rendőrségi honlap, szexuális felvilágosítás) jobbá tételében vesznek részt .


„Biztonságban a városban” projekt: A fiatalok egy kártyát visznek magukkal. Ha veszélyben érzik magukat, bemennek egy olyan üzletbe, amin a „Biztonságban  a városban” logó látható. Itt az eladók felhívják azt a személyt, akinek a neve a kártyán található.
 

Egy Down-szindrómás vállalkozó kalandos sikerei:

 Laura Green fiatal angol nő

Ő is csatlakozott a Halton Speak Out önsegítő csoporthoz, amely abban igyekszik támogatni a tagjait, hogy kiálljanak magukért és képviseljék az érdekeiket.

2015. 07. 12.

Mi az az egy dolog, amelyet szeretnéd, ha az emberek tudnának a Down-szindrómáról?


What's One Thing You Wish People Knew About 
                    Down Syndrome?

-A nevem Katie, ez itt a kislányon, Grace. Ugye?

-Igen.
-Mi azt szeretnénk, ha az emberek tudnák, hogy a Down-szindrómás emberek ugyanolyan reményekkel, álmokkal rendelkeznek, mint bárki más,  ugyanúgy vágynak a függetlenségre és arra, hogy alkalmazzák őket.


Mi mindarra képesek vagyunk, mint ti.
Aktívak és társasági emberek vagyunk. És kreatívak. Éppen úgy, mint ti.

A Down-szindróma egyedülálló módon, pozitív irányba képes megváltoztatni az egyént és annak családját.

A kishúgom nagyon vagány az ő extra kromoszómájával.

Ha képes  vagyok 130 sort megjegyezni mozifilmekből, akkor miért a hiányosságaimat veszed észre a képességeim helyett?

A Down-szindróma nem korlátozza a fiamat. Szeret kosárlabdázni, jó matematikából és helyesírásból. Rengeteget X-boxozik. És történetesen Down-szindrómás.

A Down-szindrómások ugyanúgy saját, egyedülálló személyiséggel rendelkeznek, mint bárki más. A fiunk olyan csacska és olyan édes.

A Down-szindróma nem fogja determinálni, hogy mi lesz a fiamból, amikor majd felnő. 
Ő fogja ezt meghatározni!

A Down-szindróma csak egy dolog, Marcus a minden.
Énekel:
„Köszönöm, hogy hagytátok, hogy önmagam lehessek!”

2015-ben a Down-szindrómások már főiskolára járhatnak, dolgozhatnak és házasodhatnak. Független életre képesek.
De nemzeti érdekképviselőként úgy látom, még rengeteg tennivalónk van.

Ő olyan csodálatos. Semmi nincs, amit megváltoztatnánk rajta, a családunk semmi esetre sem lenne teljes nélküle.

/Egyetértünk. És most egy kis szeretgetés:

Köszönjük a  részvételt, Dantonnak a zenei aláfestést.

Erőt, örömet és szépséget fedeztünk fel ebben az új szituációban, élethelyzetben./