2013. 05. 12.

Speciális nevelési igényű gyermekkel

Miért kezdtem el?                   
                         



Több gyermekes családanyaként 3 évvel ezelőtt született meg egy speciális nevelési igényű(SNI) gyermekünk. Senkit nem akarok megbántani, de tény: Magyarországon finoman szólva, nem törik magukat a hatóságok, a szervek, hogy a szülők időben és minden tájékoztatást, hasznos, fontos információt megkapjanak egy ilyen helyzetben. Nekünk is külön "nyomozást", utánjárást igényelt, hogy "képben" legyünk.  Sokszor véletlenszerűen értesültünk újabb lehetőségekről.
Pedig jó lenne részletes tájékoztatást kapni arról, hogy ilyen esetben milyen szociális juttatásokra van lehetőségünk.    

Mozgásfejlesztéssel kapcsolatban is van, amiről lemaradtunk, mivel az első hat hónapban kellett volna azt a fajta tornát otthon végezni. Egy másik mozgást is csak később tudtuk elkezdeni, pedig már azt is lehetett volna a születéstől kezdve. Nem tudom, hogy mennyiben lenne más a kislányunk mozgása, de ha teheted használd ki az adott lehetőségeket. Szociális juttatások területén is több mindent később igényeltem meg, mert nem volt róla tudomásom. Van, amit visszamenőleg csak két hónapra vagy fél évre tudtam megigényelni, de egy év elveszett.

Az elmúlt időszakban megszerzett információkat, tapasztalatokat szeretném megosztani azokkal, akik hasonló élethelyzetben vannak, illetve összegyűjteni, ami segítség lehet ilyenkor. Szeretnék olyan linkeket, honlapokat ajánlani, ahol részletesen is tájékozódhatsz. Próbáltam összeszedni, hogy milyen címszó alatt keresheted azokat. Sok hely van, ahol segítségre találhatsz, csak tudnod kell, hogy mit keress! Én ebben próbálok segíteni.  

Szeretnék, olyan cikkeket, filmeket is ajánlani, amelyek ebben a témában születtek.  
Nekem nagy segítséget és bátorítást jelentett, amikor különböző információkhoz jutottam, vagy hallhattam más emberek beszámolóit, hogy ők hogyan élik meg ezt az új helyzetet.  
Mindezt persze  a teljesség igénye nélkül. Sok nagyszerű cikk van még biztosan ezeken kívül is, amikre még nem akadtam rá. De nem az a célom, hogy mindent felkutassak, hanem hogy egy kiindulási pontot adjak, amivel több mindenre rálelhetsz.  

Sok sikert kívánok ehhez. Élvezd minden percét gyermeked társaságának, mert ő ajándék a számodra, hogy rátalálj mindarra a sok értékre ami benned és a gyermekedben van. Sok kreativitást, ötletet tud kihozni az emberből, amit nem is gondolnál. Segítesz egy kis embernek felnőni, hogy a társadalom teljes értékű polgáraként tudjon élni. Kihívást jelent, de megéri. Lehetnek hullámvölgyek, de utána jön a megoldás.  

Ne add fel!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése