2018. 12. 11.

Tanulságos Nap, avagy a piros pénztárca esete

Kedves Olvasók!




Szeretnék leírni egy esetet, ami velem történt, tanulságul is, hogy senkivel ilyen ne történjen meg soha! Sokan  nagyon bölcsen mindig maguknál tartják a táskájukat és egyetlen szempillantásra sem tévesztik szem elől az értékeiket. Én is igyekeztem mindig így tenni, de a tegnapi nap valahogy máshogyan alakult.
Egyik kislányomat vizsgálatra kellett vinnem egy Szakrendelőbe. Mikor megérkeztünk két polgári hölgy és egy kreol férfi várakozott kint.  Mi a férfivel szemközt ültünk le egy padra. Nemsokára az egyik hölgyet behívták, aki után már mi következtünk. Mind e közben a szemközti férfi elment onnan, így csak egy hölgy maradt az előtérben. Távolabb más rendelésre még voltak várakozók, de nem figyeltem őket. A rendelő L alakzatban helyezkedik el, ahol az első rész beugrójában van az öltöző és csak függönyök választják el attól a résztől, ahol a rendelés zajlik. Nagyon meleg volt ezért letettem a kabátom és hogy segítsek vetkőzni a kislányomnak letettem a táskámat is. Közben a nővér szólt, hogy adjam már oda a beutalót, így azt gyorsan kikaptam a táskámból és bevittem neki. A kislányom is elkészült így ő is jött utánam, én pedig hallgattam az orvos tanácsait. Nem mentem vissza  a táskámért, így mikor végeztünk csak betettem a kapott papírokat és indultunk kifelé, hogy átmenjünk a röntgenre. Amikor kiléptünk az ajtón a kint várakozó hölgy hozzámlépett és egy furcsa kérdést tett fel nekem. Van Önnek egy piros pénztárcája, mire én mondtam, hogy igen van. Hirtelen nem tudtam hova tenni ezt a kérdést. A hölgy folytatta, egy férfi itt ment el egy piros tárcával. Még ekkor sem értettem a dolgot, hirtelen arra gondoltam, hogy kiránthattam a tárcámat és most keresik a tulajdonosát. Nem szoktam rosszat feltételezni, de a hölgy tovább folytatta: -Bekopogott az öltözőbe egy férfi és benyitott, Ő ugyan rászólt, hogy vannak bent, de a férfi nem törődött vele és bement az öltözőbe, majd nemsokára kijött valami pirosat szorítva magához. Még rá is köszönt a hölgyre, hogy csókolom, így eloszlatván a kételyét, de mire kiértünk a hölgy is rájött, hogy nagy valószínűséggel meglopott engem az a személy:( Még álmomban sem gondoltam volna, hogy valaki kiles bennünket és utánunk jön be a rendelőbe és az öltöző részből ellopja a pénztárcámat:(. Nem szoktam sok kézpénzt tartani a tárcámban, de most volt benne Karácsony előtti vásárlás miatt és az összes létező iratom is benne volt. Egyből mentem a rendőrségre feljelentést tenni, habár legszívesebbben a férfi után iramodtam volna, hátha nincs még messze, mert az ablakon keresztül a hölgy még azt is látta merre indult el, Gyermekkel lévén viszont elvetettem ezt az ötletet és remélve, hogy mivel kb.5perc múlva már a rendőrségen voltam akad valaki, aki a segítségemre siet. A diszpécsernél ülő hölgy ugyan egyből szólt egy vezetőnek, aki kurtán közölte, hogy nem tud járőrt biztosítani. Így maradt csak a papírforma elintézése és közben reméltem, mivel igen sok idő telt el, hogy a közfenntartó nem fog megbírságolni a lejárt  parkolókártya miatt. Na az még szép lenne, egy fillér nélkül hosszabbítani sem tudtam volna. Miután végeztünk tettünk egy nagy kört gyermekemmel a kukákba belenézve és remélve, hogy eldobta az illető a tárcámat, hogy legalább az irataim meglegyenek. Meghagytam több helyen az elérhetőségemet is, hogy hátha valaki megtalálja és leadja valahol. Csalódottan és értetlenül indultam haza. Annyira irreális volt a szituáció, még a rendelőben is mondták, hogy ilyen még ott nem történt és az öltöző ajtaját sem szokták zárni! Ezentúl én biztosan fogom, hiszen pl.egy röntgenfelvételre sem tudja az ember magával bevinni a táskáját nagy valószínűséggel. A lopás napközben történt és miután hazaértem a férjem azt mondta, hogy az van benne, hogy visszamegy a helyszínre és ő is körülnéz. Mondtam szerintem ne menjen én már vagy 20 kukát megnéztem és sok olyan van amibe be sem lehet látni, mert fedele van. Az egész helyzet annyira megalázó is volt egyben. Szomorú voltam, de mégis nagy békesség volt bennem, hogy minden rendben lesz. A kislányom meg volt rémülve, hiszen ezen a tortúrán ráadásul betegen részt kellett vennie. Az biztos, hogy nem lennék ennek a férfinak a helyében, aki meglop egy 5gyermekes gyesen lévő anyukát karácsony előtt. Egyértelmű bűncselekmény történt. Nem tudom, hogy valaha is rács mögé kerül e ez az ember, de én hiszek az Isteni igazságszolgáltatásban és aki egy ilyen gonosz dologra képes az nem fogja élvezni a lopás által szerzett értékeket sem! A férjem a fiammal együtt és egy zseblámpával útnak indult, a kicsik is szerettek volna velük menni (nyomozósat játszani),ez a rész már tetszett volna nekik. Na de azt már azért mégsem engedhettem :) Egy dolog volt amit ebben a helyzetben még tehettem a természetes dolgokon kívűl, Imádkozni kezdtem. A férjem is így tett már mielőtt hazaérkeztem és a gyerekek is. A lopás és az esti kutatás között kb.6óra telt el. Ők ketten egy nagyobb kört téve, a kukákba bevilágítva, de nem találtak egy ideig semmit. Úgy tervezték, hogy elindulnak hazafelé, de ekkor a fiam megállt és elkezdtek beszélgetni a férjemmel, hogy mit is tehetett az a férfi. Ezt a tanácskozást követve még elindult a férjem egy sarok felé és ott volt egy nyitott kuka, ami fölött egy nagy lámpa állt. Belenézett és egy bordó valamit látott- gondolom már kitaláltátok az én piros pénztárcám volt ott sérülten, feltépve, de az összes iratommal együtt a kukában lapulva. Nem volt rádobva ez idő alatt semmi:) Így rövid időn belül meglett minden papírom, ami összesen 6 igazolványnak az újbóli intézését jelentette volna, ha nem kerül elő. Így csak a bankkártyámat kellett újra igényelnem, hiszen azt amint módomban állt letiltattam. Sok esély természetes szinten nem volt rá, hiszen az utcai kukákat összeszedik és bedobják egy nagyobb gyűjtőbe. Istennek és a családomnak hála kis kárral de sok tapasztalattal végződött számomra ez az ügy! Az is biztos, hogy a pénzt és az iratokat külön fogom tartani. Ez idő alatt azért is hálás voltam, hogy legalább a gyerekek papírjai már külön helyen voltak.  Mindenkinek lopásmentes karácsonyt kívánok, sok örömmel szeretettel:) és teli pénztárcával Ági





2018. 03. 20.

Lea iskolába megy

A történet egy Down-szindrómás kislányról szól, aki az élet egy útkereszteződéséhez érkezett.



Volt egyszer egy Lea nevű kislány.

Elérkezett az első nap az iskolában.

Arra készült, hogy az összes többi gyerekkel fog iskolába járni.

De az irányjelző tábla megállította:

Rossz irányba mész! Erre gyere, engem kövess!

A tábla egy speciális osztályba irányította a kislányt.

Miért kell nekem itt tanulnom? -kérdezte Lea.

Mert te sajátos nevelési igényű vagy, a te speciális utad itt kezdődik. Gyere!

Majd meglátod, ha felnősz, ugyanilyen különleges/speciális barátaid lesznek.

Különleges/speciális lesz a munkád is.

És a világtól védett, biztonságos lakóotthonban laksz majd.



De én nem vagyok különleges/sajátos, én Lea vagyok!

Nem akarok különleges házban lakni, olyan házat szeretnék, mint mindenki más.

És elkezdett visszafelé sétálni az úton.

Én nem akarok speciális munkát. Olyat akarok, mint mindenki más.

Nem akarom, hogy csak különleges barátaim legyenek. Mindenkivel szeretnék barátkozni.

Végül visszaértek az útkereszteződéshez.

És nem akarok speciális osztályban tanulni!

Normál osztályba szeretnék járni, ahová mindenki más is jár!



Hát, akkor úgy vélem, neked a másik úton kell menned. -mondta az irányjelző lámpa.

De emlékezz! Lehet, hogy nem lesz könnyű…

Lea ránézett: Ki mondta, hogy a könnyű út a jobb?

Elmosolyodott és szaladt az iskolába a többi gyerekkel.



Hadd kezdődjön a mi történetünk a helyes úton!

A befogadó/inkluzív oktatás emberi jog.

Ideje lebontanunk a korlátokat!