Újra itt vagyok

 Sziasztok! 

Sok éve nem írtam már itt. 2013-ban kezdtem el ezt a blogot, amikor a kislányom négyéves volt. Éveken keresztül gyűjtöttem a különböző fejlesztési anyagokat, információkat, amelyekkel szerettem volna segíteni a sorstársaimnak. Amikor Petra nyolc éves lett egy többségi iskolába került, ekkor sok minden megváltozott. Addig itthon sokat játszva fejlesztettem őt. Jártam vele fejlesztő helyekre is, ez által én is tanultam, amiket itt is meg tudtam osztani. Utána jártam több minden dolognak, amik segíthetnek. Próbáltunk mindent megtenni, amit szülőként megtudtunk. Innentől kicsit átvette ezt az iskola, délután mire hazaért elfáradt, megcsináltuk még a házikat, nem sok idő, energia maradt az itthoni játékos együtt tanulásra, új dolgokra, amit itt megoszthattam volna veletek. Addigra úgy is éreztem, hogy amiket fel lehetett lelni ilyen helyzetre vonatkozó témában, valamilyen módon már szerepelnek a blog repertoárjában. Amikor 4.osztályos lett, akkor újra lett munició, mivel sok minden felkerült az online tanulás miatt, amivel segítették a diákokat, így újra egy kicsit aktívabbá váltam itt. Utána jöttek a felső osztályok, ahol már elvesztettem a fonalat, nem tudtuk azt a tanmenetet már követni, amit a többiek. Petra jól érezte magát, de nem sok baráti kapcsolata alakult ki. Neki nagyon gyors volt az a tempó, ami körülvette őt, de ez érthető is. Most 8.osztályos és új vizekre evezünk, ezért is kezdtem el ezt az írást. Az utóbbi években nem volt mit írnom és általában akkor teszem csak ezt, ha megérint valami vagy találok valami olyan anyagot, amit érdemesnek találok feltenni, foglalkozni vele. Eddig olyan közegben mozogtunk gyakorlatilag a születése óta, ahol tipikus fejlődésű gyerekek vették körül őt. Most jött el az az idő amikor ezen az úton nem tudunk már tovább haladni. Minden gyerek más képességű, de ezt nem mindig tudják differenciálni a tanárok. Nem az ő hibájuk, csak nincs erre elég képzés, segítség, idő, energia vagy ember, akik ezt fel tudnák vállalni, ahogy én ezt eddig tapasztaltam. Most amikor iskolákat néztünk, kerestük azt, hogy merre tovább, mit tud tanulni, hol lesz egyáltalán helye, melyik iskola az ami megfelelne az ő számára több benyomás is ért. Ami nagyon pozitív tapasztalat volt az az, hogy milyen sok olyan személy van, akik arra tették fel az életüket, hogy olyan gyermekekkel foglalkozzanak, akiknek sokkal több segítség kell, lassabban tudnak megtanulni másoknak egyszerű dolgokat. Teszik ezt úgy, hogy egyáltalán nem garantált a siker, sőt a tapasztalat az, hogy ezek közül a gyerekek közül minimális, akik valaha dolgozni fognak tudni. Mégis ők tudnak valami olyat, ami a legtöbb ember számára ismeretlen. Nagyon megérintett ezeknek a pedagógusoknak a személye, elszántsága, akaratereje, jószívűsége. Mély tiszteletet éreztem, hogy olyan munkát végeznek, ami a legemberségesebb dolog a földön: Szeretnek! Ezt a hivatást máshogy nem is lehetne végezni. Azon gondolkoztam, hogyan lehetséges ez, hogy válik valaki ennyire önzetlen emberré? Van a személyiségükben egy olyan plusz, ami a legtöbb emberből hiányzik, és itt akár vissza is kanyarodhatnék egy ősrégi bejegyzésemhez, ahol arról írtam, miért is lenne jó, ha nem elkülönítve oktatnák a speciális gyerekeket. 

https://specialisjuttatasesfejlesztes.blogspot.com/2016/06/kialtas-szegregacio-ugyeben.html#more

Tudom, hogy több szempontból nehéz ezt megoldani, de nem lehetetlen. Azt is tudom, hogy ez itt Magyarországon csak egy árral szembeni törekvés lenne! Mégis újra és újra így érzem, hogy legalább picit itt erről jó írni, beszélni, mert úgy gondolom, hogy szebb lenne a világ, jobb lennne a társadalom, jobb emberekké válnánk mindnyájan. Ahogy ma hazajöttem "szembe jött velem" egy tanmese és ezt most szeretném is megosztani veletek, nemcsak megható de nagyon is igaz, olvassátok! :) 

ISTEN NEM TEREMT SELEJTET - akinek gyermeke van ezt sose felejtse -

Egy vízhordónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel.

Két teljes évig ez így ment, minden nap – a vízhordó már csak másfél edény vízzel ért vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta a dolgát, de a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak feleannyit tudott teljesíteni.

A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordót a pataknál.

– Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.

A vízhordó így válaszolt a cserépnek:

– Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon nőnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.

Mindenkinek sok erőt, kitartást kívánok a jövőben is!  Ági

Minden élet számít!

Karen Gaffney TEDxTalks beszéde a Down-szindrómáról - magyar felirattal!

- inkluzióról, Down-szűrésről és egy jobb világ lehetőségéről.

                           A jövőre kell fókuszálni!

Margaret Mead: "Soha ne kételkedj abban, hogy egy kis csoport gondolkodó, elkötelezett polgár képes megváltoztatni a világot, a világ mindig is csak ettől változott.

Karen Gaffney életéről itt olvashattok:
http://downbaba.hu/csalad/meg-akarjuk-valtoztatni-a-vilagot-karen-gaffney-beszede-a-down-szindromarol/

Magyarországi helyzet:

Kiáltás szegregáció ügyében!

http://specialisjuttatasesfejlesztes.blogspot.hu/2016/06/kialtas-szegregacio-ugyeben.html

Kiáltás szegregáció ügyében!

A 6 éve született, down szindrómás kislányunk kapcsán írok. Nem feltétlenülül szeretek konfrontállni, inkább békítőként igyekszek megnyílvánulni, úgy az iskolában, mint a munkahelyen, és a mindennapi életben is. Persze nem mondom, hogy sosem volt konfliktusom, hisz az életben ez is benne van. Bizonyos helyzetekben ezt is fel kell vállalni! Az elmúlt években igyekeztem a béketűrés keretein belül ellavírozni a velünk történt események között, úgy, hogy jól alakuljanak a dolgok. Sokszor beszélgetek emberekkel e témában és most valami tényleg egy kicsit felkavart. Próbálom magamban rendezni, de nem hagy nyugodni, hogy miért akarják állandóan elszeparálni a gyermekemet. Tudom, a magyar társadalom még nem felkészült a speciális gyermekek befogadására. Nem lehet egyből lenyomni a társadalom torkán, hogy itt vagyunk "öleljetek a kebletekre", de viszont ennek miért kellene így maradnia? 

Folyt.kattints!

Pablo Pineda: „ El kell fogadtatnunk a társadalommal, hogy a Down szindróma jelen van”

Az első Down szindrómás, aki Európában egyetemi végzettséget szerzett, mesél az olvasóknak tapasztalatairól és a család fontosságáról.

A 80-as évek zenéjének szerelmese, optimista és élettel teli. Gyerekkorában újságíró vagy ügyvéd szeretett volna lenni, de később rájött, hogy hivatása a gyerekekkel való foglalkozás. Down szindrómája azonban soha nem akadályozta meg, hogy elérje álmait. Pablo Pineda Ferrer, az első európai, aki Down szindrómásként mester diplomát szerzett, méghozzá pszichopedagógiai szakon

Mikor tudatosult Önben, hogy ezzel a fogyatékkal él? Mi volt az első dolog, ami ekkor az eszébe jutott?

Otthon soha nem mondták el, nem is beszéltek róla. Úgy 7 vagy 8 éves lehettem, amikor megtudtam egy egyetemi tanártól, aki egy oktatási projektet (Roma Projekt) vezetett. Az első, amit megkérdeztem tőle, hogy én akkor buta vagyok? Csak annyit szerettem volna tudni, hogy folytathatom-e a tanulmányaimat az iskolában ahol nagyon jól éreztem magam az osztálytársaimmal. Abban a pillanatban csak ez foglalkoztatott.

Érezte, hogy megkülönböztetik, vagy más mint mások?

Ugyanúgy néztem ki, mint a többi gyerek. Egy voltam a sok közül. Úgy érzem, hogy ugyanazok a képességeim, lehetőségeim és jogaim vannak, mint bárki másnak. A társadalom az, ami megkülönböztet és rámutat a Down szindrómára.

A szülők milyen szerepet játszanak egy Down szindrómás fejlődésében?

A család szerepe alapvető, kulcsfontosságú. A szülők nélkülözhetetlenek. Bíznak Benned és a lehetőségeidben, nem skatulyáznak be, mindig bátorítanak, buzdítanak és sose értékelnek le.

Vannak testvérei?

A legkisebb vagyok 4 testvér közül. A testvérek a legjobb mestereink! Ráadásul ők is sok mindent tanulnak. Mindig mesélem, hogy a Málaga-i Fesztiválon ismertem meg Silvia Abascal színésznőt. Nem tudtam, hogy van egy Down szindrómás testvére, de amint rám nézett már tudtam. A tekintete hihetetlen jószívűséget sugárzott. Így döbbentem rá, hogy azok, akiknek van fogyatékkal élő testvérük, teljesen másképp látják a világot.

Hisz Istenben?

Igen, hiszek Istenben, mindig kérek tőle erőt, hogy folyamatosan segítsen. Hála neki, hogy ott tartok ahol tartok.

Megváltozott a véleménye Istenről, amikor megtudta, hogy Down szindrómás?

Számomra másodlagos, hogy Down szindrómás vagyok, elsősorban ember vagyok. Isten segített hinni az emberi lét jóságában, abban, hogy előre tudjak menni és kapjak erőt a fejlődéshez.

A magzatvíz mintavétel lehetősége nagymértékben megnövelte az abortuszok számát. Mit gondol erről a születés előtti vizsgálatról?

Amikor 40 éve édesanyám várandós volt velem, ez a fajta vizsgálat még nem létezett. Ez lehet az egyik oka annak, hogy most itt vagyok. Ez a vizsgálat egyébként soha sem tetszett.

Egy anyának figyelembe kell vennie, hogy egy gyermeket hord a szíve alatt. Meg kell adnia ugyanúgy a lehetőségét annak, hogy megszülethessen. Nagy örömet ad ha egy ilyen különleges gyermeket látunk, ezért el kell fogadtatnunk a társadalommal, hogy a Down szindróma létezik.

Mit gondol arról, hogy a társadalom nagy része teljesen normálisnak tekinti, ha egy Down szindrómás magzatot abortálnak?

Ez teljesen ellentmondásos, hogy megvédjük például egy bika életét, de az emberét nem. A társadalomnak másmilyennek kellene lennie.

Ebben a helyzetben mit mondana a politikusoknak?

A politikusoknak nagyon sok mindent mondanék, órákig tartana…Többet kellene foglalkozniuk a társadalmi értékekkel, mint a gazdasági kérdésekkel.  Mindig ugyanazok az emberek vagyunk, akikre előítélettel néznek.

Ön tanácsadásokat tart cégeknek, hogy miként lehet a Down szindrómás embereket integrálni a munka világába. Milyen véleményt érdemelnek azok a speciális munkaügyi központok, amelyek a Down szindrómás embereket segítik?

Ezek a speciális központok egy további lépést kell, hogy adjanak a munkába való beálláshoz, habár lesznek olyanok akik soha nem tudnak majd eljutni erre a pontra.

Forrás:http://www.actuall.com/entrevista/vida/pablo-pineda-debemos-exigir-a-la-sociedad-que-los-sindrome-de-down-esten-presentes/

Fordította: Kovács Andrea

Itt is olvashattok még róla:
Pablo Pineda, a kétdiplomás Down-szindrómás tanár

A fogyatékkal élőkről és az ő jobb befogadásukról/ What attitude should Christians have towards people with disabilities? Как христиане должны относится к людям живущим с ограниченными возможностями?

A fogyatékkal élőkről és az ő jobb befogadásukról az alábbiakat mondta Dr. Ruff Tibor (Hit Gyülekezete, lelkész-filozófus) egy budapesti gimnáziumban:
http://specialisjuttatasesfejlesztes.blogspot.hu/2015/07/hogy-alljanak-keresztenyek.html

Dr. Tibor Ruff, pastor and philosopher shared his thoughts on people with disabilities and 
 their better integration into society in a high school in Budapest. 
What attitude should Christians have towards people with disabilities?

Ability day speech Tibor Ruff March 2015.doc megjelenítése.

О людях живущих с ограниченными возможностями и об их восприятии духовник-философ др. Тибор Руфф на выступлении в будапештской гимназии сказал следующее:

Как христиане должны относится к людям живущим с ограниченными возможностями?

 Hogy álljanak keresztények a fogyatékosokhoz?

Fotó: http://5boysand1girlmake6.com/ oldalról 

Angol fordítás: Deák Hajni
Orosz fordítás:  ifj.Nasinszky Dezső

Hogy álljanak keresztények a fogyatékosokhoz?

                                             

 A fogyatékkal élőkről és az ő jobb befogadásukról az alábbiakat mondta Dr. Ruff Tibor, lelkész-filozófus egy Budapesti Gimnáziumban: 

Az evangéliumokban, gyakorlatilag három történet van oldalanként, ami a fogyatékkal élőkről szól. így elég nehéz kiválasztani a több száz újszövetségi történet közül, melyikkel is foglalkozzunk. Nyomatékosítom, hogy a kiválasztott ige, egy a több száz közül, mert a különböző fogyatékkal élőkről rengeteg szó van. A csillagoknak is előfordul, hogy van fogyatkozásuk, de annál sokkal lényegesebb, amikor az embertársainknak van fogyatkozásuk, és a körülöttük levő ember-csillagok fogyatékosságára jobban kellene rá irányítani a figyelmünket. Tehát az egyik kiválasztott történetet a Máté 15/29-ben találhatjuk:

„És onnét távozva, méne Jézus a Galilea tengere mellé; és felmenvén a hegyre, ott leüle. És nagy sokaság megy vala hozzá, vivén magokkal sántákat, vakokat, némákat, csonkákat és sok egyebeket, és odahelyezék őket a Jézus lábai elé; és meggyógyítá őket, Úgy hogy a sokaság álmélkodik vala, látván, hogy a némák beszélnek, a csonkák megépülnek, a sánták járnak, a vakok látnak: és dicsőíték Izráel Istenét. Jézus pedig előszólítván az ő tanítványait, monda: Szánakozom e sokaságon, mert három napja immár, hogy velem vannak, és nincs mit enniök. Éhen pedig nem akarom őket elbocsátani, hogy valamiképpen ki ne dőljenek az úton.”

Ebből látszik, Jézus Krisztus ehhez a kérdéshez hogyan viszonyult, és Ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz, tehát Ő most is ugyanígy viszonyul a fogyatékkal született, vagy életük eseményei során fogyatékossá váló embertársaink irányába. Ha megnéznénk, milyen arányban foglalkozik ezzel a kérdéssel az Újszövetség, és milyen arányban foglalkozunk mi, akkor nagy különbséget látunk. Ha valaki azt gondolja, hogy krisztusi gondolkodásmódja van, és szeretne Jézus Krisztushoz hasonlítani valamennyire, akkor érdemes ezt hasonlóképpen a figyelmének a középpontjába helyezni, vagy legalábbis sokkal közelebb a középponthoz.

Egy másik igét is nézzünk meg:  János 9/1

„És amint eltávozék, láta egy embert, aki születésétől fogva vak vala. És kérdezék őt a tanítványai, mondván: Mester, ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született? Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei; hanem, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai. Nékem cselekednem kell annak dolgait, aki elküldött engem, amíg nappal van: eljő az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik. Míg e világon vagyok, e világ világossága vagyok. Ezeket mondván, a földre köpe, és az ő nyálából sárt csinála, és rákené a sarat a vak szemeire, És monda néki: Menj el, mosakodjál meg a Siloám tavában (ami azt jelenti: Küldött). Elméne azért és megmosakodék, és megjöve látva.”

Nagyon tömören, röviden és egyenesen fogok fogalmazni: a keresztény közösségekben is előfordul ezzel kapcsolatban az a probléma, hogy mikor az emberek látnak egy fogyatékkal élő embert, azonnal azt kezdik el elemezgetni, hogy mi lehet ennek a generációs hátterében, vajon miféle dolgokat tettek a szülők, nagyszülők, dédszülők, ükszülők, ami miatt ez a dolog megvalósult, ki követett el bűnt, hogy ez így alakult, ki ezért a felelős. Ezek az elemzések lehetnek helyénvalóak, de kizárólag akkor, ha az illetőnek a gyógyulását szolgálják, nem pedig a kirekesztésnek, vagy felelősre való mutogatásnak a bármilyen motivációja van mögötte. Sajnos, mondjuk meg őszintén, a keresztények között is jellemző az, hogy az ilyen jellegű elemezgetések végül is nem vezetnek gyógyuláshoz – viszont ahhoz vezetnek, hogy az emberek elvesznek a felelős keresgélésében. Ez egy teljesen ószövetségi viszonyulás ehhez a problémához, mert az ószövetségben, amikor nem létezett bűnbocsánat, nem létezett megváltás, akkor volt értelme elemezgetni ezeket a kérdéseket – csak akkor meg nem vezetett ez gyógyuláshoz. Szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy egy ilyen betegség hátterének efféle elemzése csak akkor építő, ha egyrészt kifejezetten a gyógyulást szolgálja, másrészt ha a Szentlélek vezetése alatt áll, és nem emberi találgatások gyűjteménye, harmadrészt, ha semmiféle kirekesztést, vagy a szeretetnek a korlátozását nem vonja maga után. Ezért Jézus, amikor felteszik neki ezt a kérdést, hogy kinek a bűne okozta, ami ezzel az emberrel ez történt, az egész kérdést egyetlen mozdulattal lesöpri az asztalról, és tulajdonképpen nagyon megdöbbentő módon közli, hogy sem ő nem vétkezett, sem a szülei nem vétkeztek. Ami elég erős mondat, hiszen nincs olyan ember, aki nem vétkezett, tehát így rámondani a szüleire, hogy nem vétkeztek (…) , ezek szerint Jézuson kívül még volt két tökéletes ember a Földön…? Nem, hanem azért fogalmazza Ő ezt ilyen radikálisan, mert ennek a mondatnak az az üzenete, hogy itt nem ez a kérdés. Hanem az, hogy ez az ember gyógyuljon meg. És ezért, ha mi nem tudjuk is ezt a mi hitünkkel azonnal produkálni, arra akkor is nagyon kell vigyázni, hogy ne essünk bele abba, hogy a teológiai elemzések miatt végül is a kirekesztésnek, megvetésnek és negatív beszédeknek váljunk az eszközeivé.

Végül még egy igét vizsgáljunk meg, ez a János 14/12-ben van, ami még nagyobb nyomást helyez ránk:

„Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek.”

Tehát Jézus Krisztus azt mondta, aki Őbenne hisz, az ugyanazokat megteszi, mint amiket Ő megtett. Mi azt állítjuk, hogy hiszünk Jézus Krisztusban, sőt, szívünkből így is érezzük. Ennek ellenére nem tesszük meg azokat a cselekedeteket, amiket Jézus Krisztus megtett. És hogy ez így van, ezzel nekünk szembe kell nézni. Ez azt jelenti, hogy mi a saját hitünkben, az egyház, a gyülekezet, az egyes hívők, én mint lelkész, a szülők, tanárok, mindenki, aki kereszténynek mondja magát, nézzen szembe azzal a ténnyel, hogy jelen pillanatban Jézus Krisztusnak a beszédét nem tudja megvalósítani ezen a területen. Ennek az oka pedig nem Istenben van, nem is Jézus Krisztusban, és nem is a Szentlélekben, hanem ennek az oka a mi hitünknek a fogyatékosságaiban van. Ilyen értelemben, Jézus Krisztus szemével nézve mi is fogyatékosok vagyunk, és ebben az értelemben ez egy közös probléma. Nem egyedül azoknak a problémája, akik ilyen állapotban születtek vagy ilyen állapotba kerültek, de még csak nem is családjuknak, szüleiknek a problémája, hanem ez az egész kereszténységnek és minden olyan embernek, aki magáról azt állítja, hogy Jézus Krisztusban hisz, de közben nem tudja meggyógyítani pillanatok alatt a fogyatékosokat, mindezeknek az embereknek közös felelőssége, közös problémája. Ezért ez egy közösségi kérdés, közösségi feladat, közösségi probléma, közösségi teher, közös teher, közös gond. És ezt a közös gondot, ha valaki magát Jézus Krisztusban hívőnek tekinti, nem háríthatja el magától, nem csinálhat úgy, mintha ez a probléma nem létezne, és nem viselkedhet úgy az embertársaival, akikről meg van írva, hogy szeresd embertársaidat, mint saját magadat, és ezek a fogyatékkal élő emberek ugyanolyan embertársaink, mint mi magunk, ezért tartozunk feléjük ezzel a szeretettel. Tehát a minimális első követelmény, hogy az ember ezen a területen magát ne csapja be. Az egész egyház közös betegsége, közös tökéletlensége az ő fogyatékosságuk, a mi hitünknek a fogyatékossága tulajdonképpen. Ezért, ha kereszténynek, Jézus Krisztusban hívőnek tartjuk magunkat, szembe kell nézni azzal, vajon mi az oka annak, hogy mi egy fél óra alatt ezt az egész problémát az egész gyülekezetben együtt sem tudjuk megoldani. Miért nem megyünk oda és tesszük azt, amit Jézus, miért érezzük azt, hogy nem tudjuk ezt megtenni, holott Jézus azt mondja, hogy elvileg ezt nekünk meg kéne tudjuk tenni, ha hiszünk Őbenne. Ezért azt szeretném mondani, hogy ez mindegyikünk közös erkölcsi felelőssége, ez egy közösségi probléma, nem egy egyéni probléma, és nem szabad rá egyéni problémaként tekinteni, hanem az egész közösségnek egyszerre úgy kell tekintenie rá, mintegy Krisztus szellemében, hogy amíg ezt nem tudjuk megcsinálni, addig velünk is probléma van. Ha viszont van velünk is probléma, akkor keresni kell ennek a megoldását, mert egyébként az evangéliumi megoldása a fogyatékosságnak egyedül a gyógyulás. Más megoldása nincs, de amíg ezt még nem tudtuk valakinél megtalálni, addig közösségi felelősség keresni ennek a megoldását, közösségi felelősség azon gondolkodni, mit tehetnénk még annak érdekében, hogy ez meglegyen, és ameddig ezt nem tudjuk megtenni, addig úgy kell viszonyulnunk az ilyen embertársainkhoz, hogy közös hibának tekintjük azt, hogy ők még ilyenek, és akkor az ember nem teheti meg, hogy kirekesztően viszonyul valakihez, aki tulajdonképpen részben az ő hibájából van ilyen állapotban, amilyenben van.

Semmi kárhoztatás nincs abban, amit mondok. Magamra vonatkozóan is 100%-osan így fogom fel a dolgot, nekem emiatt nincs kárhoztatásom, és elégedetlen sem vagyok. Sem kárhoztatás, sem elégedetlenség a szavaimból nem szól. Csak realitás, egy realitás, amivel egy becsületes embernek, aki öncsalás nélkül szeretne élni, szembe kell néznie, reality-check-et tartania, ellenőriznie, hogy a valóságban él-e. Ez a valósághoz tartozik. Nagyon tetszett annak az izraeli embernek a beszéde, aki nemrég azt mondta, ahhoz hogy megvalósítsd az álmaidat, először föl kell ébredni. Bölcs izraeli közmondás. Először szembe kell nézni a valósággal ahhoz, hogy azt az ember meg tudja változtatni. Szembe kell nézni, hogy mi a realitás, és utána kérdéseket kell föltenni, hogy nekem mi a dolgom abban, hogy ezt megváltoztassam, ezt keresni kell. Jézus azt mondja, keressétek mindenek előtt az Isten országát, márpedig az Isten országának elengedhetetlen és szerves lényegi része az, hogy a fogyatékosok meggyógyulnak, így annak keresése is, hogy mik az ennek útjában álló akadályok, és ezeket hogyan lehet fölszámolni. A hit pedig erre azt mondja, hogy márpedig, ha ennek nekilátunk, akkor mi ezt föl tudjuk számolni. Addig is, amíg nem számoltuk föl, egy olyan átmeneti állapotban kell élni, ami a fogyatékos embertársainknak a teljes integrációját, vagyis a közösségbe való beilleszkedését lehetővé teszi.

Természetesen a fogyatékosságnak egy bizonyos típusa lehet démonikus jellegű probléma, vagy démonikus eredetű. De egyrészt a démonikus problémákra sem az volt Jézusnak a válasza, hogy a démonikus embereket rekesszétek ki, hanem hogy űzzétek ki belőlük a démonokat, mert itt is az evangéliumi gyógyulás üzenete áll a középpontban.

 A közösség ezekről az emberekről nem mond le. Ha valaki Izraelből ellenséges hadifogságba kerül, ilyen volt nemrég a Gilad Shalit ügye, több évig volt fogságban, minden izraeli napilap internetes oldalán feljött oldalt egy kis ablak, ami azt mutatta, Gilad Shalit hány napja, hány órája, hány perce és hány másodperce van fogságban, és folyamatosan pörgött az óra. Nem tudtál úgy ráklikkelni izraeli napilap honlapjára, hogy ne emlékeztessen arra, hogy egyetlen egy zsidó testvérük hány napja, hány órája, hány perce és hány másodperce van fogságban. TV műsorok ezrei szóltak ennek az egyetlen embernek az érdekében, és a gázai (nem a mostani, hanem a korábbi) háború egyik fő célja az volt, hogy őt megkeressék és kiszabadítsák, csak akkor nem találták meg. Ez közösségi érzés, közösségi felelősségvállalás. A mi foglyaink nem fegyveres katonák fogságában vannak, hanem betegségeknek, vagy akár démonoknak a fogságában, és nekünk körülbelül ugyanúgy kellene pörögni a másodperceknek a tudatunkban, hogy egyetlen keresztény se tudjon elfeledkezni arról, hogy vannak olyan testvéreink, akik még fogságban vannak, és még nem szabadítottuk őket ki, pedig a mi dolgunk lenne, mert ők maguktól ezt nem tudják megtenni. Nagyon még kereszténynek sem kell lenni, nekem a nagypapám nem volt keresztény, teljesen vallástalan ember volt, 70 éves lehetett, én meg 20 körül, mikor egyszer mentünk az utcán és szembe jött egy tolószékes ember, iszonyúan elszomorodott, majdnem elsírta magát. Kérdeztem, mi a probléma, erre ő azt mondta:  „Hát, csak ezek a dolgok, csak ezek ne lennének!”. Pedig nem volt keresztény. Tehát a világi emberek is érzékenyek e tekintetben.

A fő kérdés az egészséges emberek számára az, hogy mit tudnak segíteni a másikon, és Jézus Krisztus szellemében, amit tudnak, azt meg is kell tenni! 

Ability napon elhangzott beszéd (2015.március)

A befogadó iskolától a társadalmi integrációig

"Képzeljünk el egy olyan iskolát, ahol öröm tanulni és tanítani, ahol minden gyerek minden területen az egyéni képességeinek megfelelően haladhat, mindeközben élményszerűen szerezhet ismereteket, és a különböző adottságú társaival való együttműködés mikéntjét is megtanulhatja." Dr. Tóth Ágnes

 -Hogyan kezdtek hozzá az integrációhoz?
-Hogyan zajlanak a mindennapok?
-Hogyan valósítja meg az egyéni bánásmódot egyetlen tanító egy 20-30 fős osztályban,   ahol kimagaslóan tehetséges és fogyatékkal élő gyermek is tanul?
-Milyen pedagógiai fogásokat alkalmaznak?
-Nem jelent többletterhet, többlet-frusztrációt egy tanár számára, hogy folyton     megosztja a figyelmét?
-Az integrációtól sokan azért zárkóznak el, mert attól tartanak, a testi és értelmi fogyatékkal élő osztálytársak béklyóként fogják vissza az ép gyerekek haladását. -Tapasztalatai alapján megalapozott ez a félelem?
-Hogyan tudják fenntartani a működésüket a hatályos törvényi keretek között?
-Mi az oka annak, hogy Magyarországon eleddig nem terjedt el nagyobb mértékben az integráció?

Ezekre a kérdésekre ad választ 
Lányi Marietta, a Gyermekek Háza néven ismert általános iskola igazgatónője.

  "– Amikor 1991-ben megnyitottuk a Gyermekek Házát, az vezérelt, hogy minden egyes gyerekben meglássuk az értéket, és minden egyes gyereket a saját útján vezessünk. Tananyag és ismeret helyett a gyerekeket helyeztük a középpontba, ezzel minden addig tanult pedagógiával szakítottunk. A névválasztás tükrözi idealizmusunkat: az iskolát egy nagy havas puszta közepén álló mézeskalács házikónak képzeltük el, amelynek minden ablaka hívogatón világít, ahol nemcsak az értelmiségi családok jól szocializált, nyugodt kislányai, hanem minden gyerek melegséget és elfogadást talál. Akkor még szó nem volt sérült gyerekekről, sem tehetséggondozásról."

 "Ki merem mondani, hogy mi olyasmit találtunk az integrációban, amitől emberileg és szakmailag lényegesen jobbak és többek lettünk."

A teljes cikket itt tudjátok elolvasni:
http://www.hetek.hu/arcok/201411/mindenki_lehet_nyertes  

Inkluzív nevelés

Ajánlások értelmileg akadályozott gyermekek 
kompetencia alapú fejlesztéséhez.

Óvodai nevelés:

 http://www.sulinet.hu/tanar/kompetenciateruletek/ovodai_neveles/dokumentumok/ovi-04.pdf

-Az értelmi akadályozottság fogalmának elméleti és gyakorlati megközelítése

-Az értelmileg akadályozott gyermekek integrációjának feltételei

-Törvényi szabályozás

-Az értelmileg akadályozott gyermekek óvodai nevelésének irányelvei

-Az együttnevelés szereplői, feladatuk az integrációban

-Fejlesztési formák

-Az értelmileg akadályozott gyermekek fejlődési sajátosságai

-A korai pszichomotoros fejlődés sajátosságai

-Kognitív funkciók

-Foglalkozási formák

-Mozgásfejlesztés

-Anyanyelv (Beszédfejlesztés és környezetismeret)

-Játék

-Matematika

-Ének-zene

-Az egészséges életmódra nevelés

-Az integráció eredményes megvalósulása

-Követelmények

-Az óvodából iskolába történő átmenet

Inkluzió, ahogy jó lenne!

Animációs kisfilm, egy speciális kisfiú és egy kislány barátságáról. A találkozásuk megváltoztatta mindkettejük  életét. Teljes elfogadás, szeretet, fájdalom. Hiánypótló, megrázó alkotás Pedro Solis filmrendezőtől. Spanyolul van, de a képek magukért beszélnek.
Megtekinthető itt:
https://dotsub.com/view/a90f208f-2842-4ca2-b125-2daacd523eb9?utm_source=player&utm_medium=embed
Magyar felirattal! 
http://dotsub.com/view/a90f208f-2842-4ca2-b125-2daacd523eb9

Inkluzív nevelés(részlet)

Mozgásfejlesztés

A mozgás minden gyermek számára öröm, így az értelmileg akadályozott gyermekeknek is: nagy

örömmel futkároznak, kúsznak, másznak. Számukra ez az egyetlen terület, ahol a legbiztosabbak lehetnek, ahol a legtöbb sikerélmény éri őket.

Az értelmileg akadályozott gyermekeknél a központi idegrendszer sérüléséből fakadóan jelentős

a szomatikus területeken, így a mozgásfejlődés területén való elmaradás is. A mozgásszerveződés különböző zavaraihoz gyakran társulnak az érzékelés különböző tartományainak zavarai.

A kognitív funkciók sérülése, a pontatlan megfigyelés, a célirányos mozgások kivitelezésének nehézségei, a hibás mozgásformák rögzülése, a kialakulatlan dominancia, a tartós figyelem, a feladattartás gyengesége, sokszor nyugtalan magatartásuk nehezíti az ismeretszerzést.

Ezért elengedhetetlen, hogy a fejlesztés három területen: a mozgáskoordináció (nagy- és finommotorika), a testséma és a percepció (érzékelés, észlelés) fejlesztésének területén egymással párhuzamosan, egymást kiegészítve történjen.

4.1.1 A nagymozgások fejlesztése

4.1.1.1 Az értelmileg akadályozott gyermekek mozgásának jellemzői

Az értelmileg akadályozott gyermekek pszichoszomatikus fejlődését befolyásolja a fejlődési tempó nagyfokú lelassúbbodása, a fejlődés szabálytalansága, egyenetlensége. Később kezdenek el kúszni,

mászni, járni, és a különböző mozgásformák begyakorlása is hosszabb ideig tart. Mozgásfejlődésük

során egyes fázisok kimaradhatnak (pl. a kúszás vagy a mászás), illetve hibásan rögzülnek.

Mozgásfolyamataik kivitelezése pontatlan, ez megmutatkozik a mozgáskoordináció és az egyensúlyérzék zavarában, a testséma, a téri, időbeli tájékozódás fejlődésének elmaradásában, ügyetlen,

lassú, mozgásban, vagy ennek ellentéteként túlmozgásokban. Túlmozgásokon gyakori értelmetlen

mozdulatok ismétlését értjük, pl. a kézrázás, fejrázás, hintázás. Ezek a mozdulatok különösen önfeledt

tevékenység végzése vagy játék közben jelentkeznek náluk, illetve ha megunják a végzett feladatot.

Fejlesztésüknél sok esetben építhetünk jó utánzó képességükre pl. a Down-szindrómás gyerekeknél, más típusú akadályozottság esetén a figyelemzavar és bizonytalan mozgáskivitelezés miatt egyszerű feladatokat is pontatlanul utánoznak

A fejlesztéshez ismernünk kell a gyermekek szomatikus állapotát, az esetleges társuló mozgássérüléseket. Példaként a Down-szindrómás gyermekek mozgásfejlődési rendellenességeit feltétlenül meg

kell említenünk, hiszen ők az integrált óvodai nevelésben mindenhol nagy számban vesznek részt.

−Hypotónia: Laza ízületek, csökkent izomtónus, amelynek következtében fokozott a gerincferdülés veszélye. Fokozottan figyelnünk kell a helyes testtartásra, arra, hogy ne üljenek a széken

törökülésben, játék közben javasolt a terpeszülés helyett inkább a „z” ülés vagy a térdelés. Karkörzéseknél a gyakorlatokat mindig hátrakörzéssel gyakoroltassuk. A tornaszeren végzett gyakorlatoknál figyeljünk arra, hogy lejtőn lehetőleg csak lefele járassuk.

−Csigolya instabilitás: Nem jól záródnak a csigolyák, egymáson elmozdulhatnak, és idegsérülést

okozhatnak (ritkán fordul elő), hároméves kor után oldali nyakcsigolyaröntgennel kimutatható.

Ne bukfencezzenek!

−Lúdtalp: Ritkán lehet veleszületett rendellenesség, leggyakrabban az izomerőt meghaladó terhelés hatására jön létre. Jól alkalmazhatók az óvónők által is ismert gyakorlatok.

−Szívrendellenességek: A gyermekek terhelhetőségénél figyelembevétele elengedhetetlen.

−Tölcsérmell, tyúkmell: a mellkas fejlődési rendellenességei. Hasizom-erősítés, mellkasi légzés tanítása javíthat a deformitáson.

−Szülési sérült gyermekeknél a fokozott izomtónus (spazmus) lehet jellemző, bénulások, amelyek kiterjedhetnek alsó végtagra, felső végtagra, lehet féloldali, illetve érintheti mind a négy

végtagot. A spazmus oldását lazító gyakorlatokkal lehet elérni, de itt feltétlenül szükséges, hogy

a fejlesztő szakember (szomatopedagógus, gyógytornász) egyéni fejlesztési tervet dolgozzon ki,

meghatározza azokat a gyakorlatokat, amelyek az óvodai csoporttal végezhetők, és amelyket

egyéni fejlesztésen lehet megvalósítani. Lazító gyakorlatok pl. a Bobáth-labdán, függőágyban

való hintáztatás, ringatás.

−Sok gyermekre jellemző, hogy fél a feladatok végrehajtása közben, ennek oka lehet egyrészt

bizonytalan egyensúlyuk, másrészt a szülők túlféltő, óvó magatartása. Természetesen találkozhatunk ennek az ellenkezőjével is, amikor a gyermekek semmilyen félelemérzettel nem rendelkeznek.

Ajánlások értelmileg akadályozott gyermekek

kompetencia alapú fejlesztéséhez

Óvodai nevelés

http://www.sulinet.hu/tanar/kompetenciateruletek/ovodai_neveles/dokumentumok/ovi-04.pdf

Fogyatékos emberek világnapja

Az ENSZ december 3-át a Fogyatékos Emberek Világnapjává nyilvánította 1992-ben, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség, katasztrófa következtében fogyatékossá váltak problémáira.
A világnap elődje az 1981-1992 között minden év szeptember 18-án tartott Rokkantak Napja volt.http://hu.wikipedia.org/wiki/Fogyat%C3%A9kos_Emberek_Vil%C3%A1gnapja



- A közoktatási törvény több mint öt éve írja elő kötelező feladatként azt, hogy sérült emberek együtt tanulhassanak az egészséges társaikkal. Nagyon jó törvényünk van, Európa konform és nagyon rossz a végrehajtás gyakorlata. Rendkívül megnehezíti a helyzetet maga az épített környezet, tehát az épületek rendszere és ezen kívül még a fogyatékos emberek együtt-tanulásához még jó néhány egyéb dologra is szükség lenne, ami szinte teljesen megoldatlan. Ilyen például a személyi segítés. Egy egészséges, vagy nem fogyatékos kisgyerek általában egész kicsi kortól kezdve önállóan tud öltözködni, az étkezését az iskolában megoldja, a WC-használatot se jelent a számára problémát. Fogyatékos kisgyereknek nagyon gyakran ehhez is segítségre van szüksége, bár a törvény előírja, hogy ezt a fenntartónak biztosítani kell, elenyésző azoknak az iskoláknak a száma, ahol ezt valójában biztosítani is tudják.

Az iskolák nagyon gyakran magántanulói státusra beszélik rá a szülőt, ami azt jelenti, hogy heti néhány órában foglalkoznak csak a gyerekkel, ami jelentős elmaradásokat okoz a tanulásban is, de az egész közösségi életet megakadályozza, hiszen ha egy gyerek otthon van a szülővel és időnként egy tanár meglátogatja, akkor ez szocializációs problémát jelent, elszakad a való élettől és nyilván a képzésében is jelentős hátrány következik be.

-... a területeinken működő egyesületeink figyelik a helyzetet és azt látják, hogy az iskoláknak kevesebb, mint tíz százaléka alkalmas arra, hogy az integrált képzés feltételeit megvalósítsa. (részlet a cikkből)

/Ezt a cikket ajánlom, de nem minden esetben értek egyet a honlap tartalmával./
http://www.vitalitas.hu/?ctype=5&did=11567&cid=1324

A fogyatékosságügy - mindannyiunk ügye

Az Európai Unióhoz történő csatlakozás egyik feltétele, hogy az állampolgárok - köztük a fogyatékossággal élő emberek - számára megteremtődjön az esélyegyenlőség a társadalmi élet minden színterén; a fizikai és kulturális környezetben, a lakhatás és közlekedési eszközök használata, a szociális és egészségügyi ellátás, az iskoláztatási és munkaalkalmak, a kulturális és társadalmi élet, valamint a sport és a szórakozás területén is....

Biztosítani kell az esélyegyenlőséget az intézményes ellátások szolgáltató jellegének erősítésével, az intézmények kiépítésével, korszerűsítésével és átalakításával, illetve a lakókörnyezeti és az integrált formában történő ellátásszervezés erősítésével.

... modellprogramokat és szolgáltatásokat kívánunk elindítani és fejleszteni, melyek segítségével a súlyos, halmozottan fogyatékos, a vak, valamint autista emberek számára is elérhetőek lesznek azon támogatások, melyek segítségével sikeres rehabilitációjuk, önálló életük alapjai megteremthetők.
Forrás:
http://www.szmm.gov.hu/main.php?folderID=932

Inkluzióval foglalkozó bejegyzések

http://specialisjuttatasesfejlesztes.blogspot.hu/2013/05/szocializacio-integracio-szegregacio.html
http://specialisjuttatasesfejlesztes.blogspot.hu/2013/07/segitsegnyujtas.html
http://specialisjuttatasesfejlesztes.blogspot.hu/2013/07/inkluziv-oktatas-neveles-kerdesei.html 

Inkluzív oktatás, nevelés kérdései

Az integráció egy fontos kérdés a mai pedagógiai gondolkodásban, sok szakember különbözőképpen vélekedik erről a kérdésről.
Abban valamennyien egyetértenek, hogy az értelmileg alulteljesítő gyermekek számára,- tapasztalatok is bizonyítják- a legjobb, ha normál óvodába, iskolába járnak, jó példákat, modelleket látnak társaiktól. Továbbá, az inkluzív oktatásból, nevelésből nem csak a sajátos nevelési igényű tanulók, gyermekek profitálnak, hanem az egész intézményes közösség, tanulók, tanárok, személyzet egyaránt.

Fotó: Innen

 

A hazai gyakorlatban ismert integráció fogalmát meghaladó inklúzió, minőségben és szemléletben többet jelent.

                         Miért fontos az inklúzióval foglalkozni?

Egy kognitív fáziskéséssel élő gyermek születése hatalmas nehézséget jelent minden szülő számára, különösen születés után közvetlenül. A megfelelő szakmai segítség, a gyermek módosíthatóságába vetett hit és bizalom a szülőnek reményt és célt mutat a gyermeke fejlődésútját illetően.
A gyermek elsődleges szocializációs színtere a család, amely - legjobb esetben - , megfelelő, biztonságos környezetet nyújt a gyermek számára, mely biztosítja fejlődését, előrehaladását. Azonban, elérkezik az idő, mikor a másodlagos szocializációs színtér, az intézményes nevelés szerepe előtérbe kerül. Itt érkeztünk el az integráció, inklúzió kérdéséhez.

                               Az inklúziót támogató nyilatkozat

Az inklúzió pedagógiai értelmezése számára a legnagyobb hatású és a legrészletesebb dokumentum a Salamancai Nyilatkozat és a Cselekvési Tervezet, melyet az európai Közösségek Bizottsága jelentetett meg az esélyegyenlőségről. A nyilatkozat kimondja, hogy ,,minden gyermeknek alapvető joga van a neveléshez, oktatáshoz”, valamint minden iskolának figyelembe kell vennie, az egyéni tulajdonságokat, képességeket, tanulási szükségleteket, és az egyéni érdeklődési köröket; és lehetővé kell tenni minden gyermek számára, hogy olyan többségi iskolába járjon, ahol a tanulási szükségleteinek megfelelő nevelésben részesülhet, többségi osztályon belül. (UNESCO Salamanca Conference 1994).

            Mi a különbség az integráció és az inklúzió között?
Az integráció általánosan azt jelenti, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek, fiatalok beilleszkednek ép társaik közé.”  Ebben az esetben az alacsonyan funkcionáló tanulók, gyerekek a többségi intézményben – legyen az óvoda, iskola vagy felsőoktatási intézmény - vesznek részt az oktatásban, nevelésben. A gyógypedagógiában az integrálás fogalma, már régóta meg van, mert a fő célkitűzés e tanulók társadalomba való megfelelő integrálása, beillesztése.
Az integráció, a gyakorlatban mindig feltételhez kötött, vagyis a sajátos nevelési igényű gyermek van-e olyan szinten, hogy integrálni lehessen. A gyermek problémájára koncentrál az ilyen iskola, individuális tanulást támogatja, mely nem segíti elő a társakkal való hatékony kommunikációt, végső soron pedig a beilleszkedést.

Ellentétben az inkluzív oktatási rendszerrel, melyben az inklúzió az egész iskoláról szól, arról, hogy az iskola mindenkié. Tehát feltétel nélküli. Ez nagy transzformációt igényel mind a pedagógusok, mind pedig a gyermekek részéről.
Az inklúzió alapvetően, a gyermekek különbözőségére, szükségleteire, erősségeire, és érdeklődésire koncentrál.

                         Milyen előnyökkel jár az inkluzív oktatás, nevelés?

1.      az inkluzív oktatás, nevelés jelentősége kognitív fáziskéséssel
         élő tanulók,  gyermekek számára:

Az inkluzív oktatás kétségtelenül rákényszeríti a gyermeket arra, hogy legyőzze az akadályokat és ez által a potenciális tanulási képességei fejlődjenek és a teljes személyisége változzon, fejlődjön. Továbbá, megtanulnak kommunikálni az osztálytársakkal, tanárokkal egy teljesen természetes közegben, a konfliktusos szituációkban is szereznek tapasztalatot, valamint a problémák megoldásában, ezáltal egyre önállóbbakká válnak.

2.      az inkluzív oktatás, nevelés jelentősége a speciális akadályozottsággal nem
         küzdő, többségi  tanulók számára:

A mindennapi kapcsolat, kontaktus, a funkcionális akadályozottsággal való találkozás, fejleszti az empátiás képességeiket és a kooperációs képességeiket emeli.

3.      az inkluzív oktatás, nevelés jelentősége a társadalom számára:

Az inkluzív oktatásnak, nevelésnek nagy jelentősége van az egészséges társadalom kialakulásában. Az iskolában, óvodában tanúsított bánásmód, a hátrányos helyzetűek, és akadályozottak befogadása, empatikus kezelése kihatással van a társadalom viselkedésére, a társadalomban történő eseményekre.

                                                Következtetés

  Az inkluzió nem csupán egy pedagógiai fogalom, hanem egy nagyon fontos jelenség a társadalom számára. Nem csupán a sajátos nevelési igényű gyerekek és szüleik számára profitot jelentő jelenség, pedagógiai szemlélet, hanem az ebben résztvevő összes szereplő számára pozitív kimenettel járó folyamat.

  Felmerül a kérdés bennem, hogy e területtel találkozó és foglalkozó szakemberek, szülők mit kezdenek ezzel a tudással, ismerettel? Kitartóan, pozitív nyomásgyakorlással hatnak a helyi iskolákra, óvodákra, vagy pedig hagyják a már kialakult szegregációs folyam további áradását?

M.Klaudia (terapeuta)