A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Életbölcsesség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Életbölcsesség. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. 02. 17.

Újra itt vagyok

 Sziasztok! 

Sok éve nem írtam már itt. 2013-ban kezdtem el ezt a blogot, amikor a kislányom négyéves volt. Éveken keresztül gyűjtöttem a különböző fejlesztési anyagokat, információkat, amelyekkel szerettem volna segíteni a sorstársaimnak. Amikor Petra nyolc éves lett egy többségi iskolába került, ekkor sok minden megváltozott. Addig itthon sokat játszva fejlesztettem őt. Jártam vele fejlesztő helyekre is, ez által én is tanultam, amiket itt is meg tudtam osztani. Utána jártam több minden dolognak, amik segíthetnek. Próbáltunk mindent megtenni, amit szülőként megtudtunk. Innentől kicsit átvette ezt az iskola, délután mire hazaért elfáradt, megcsináltuk még a házikat, nem sok idő, energia maradt az itthoni játékos együtt tanulásra, új dolgokra, amit itt megoszthattam volna veletek. Addigra úgy is éreztem, hogy amiket fel lehetett lelni ilyen helyzetre vonatkozó témában, valamilyen módon már szerepelnek a blog repertoárjában. Amikor 4.osztályos lett, akkor újra lett munició, mivel sok minden felkerült az online tanulás miatt, amivel segítették a diákokat, így újra egy kicsit aktívabbá váltam itt. Utána jöttek a felső osztályok, ahol már elvesztettem a fonalat, nem tudtuk azt a tanmenetet már követni, amit a többiek. Petra jól érezte magát, de nem sok baráti kapcsolata alakult ki. Neki nagyon gyors volt az a tempó, ami körülvette őt, de ez érthető is. Most 8.osztályos és új vizekre evezünk, ezért is kezdtem el ezt az írást. Az utóbbi években nem volt mit írnom és általában akkor teszem csak ezt, ha megérint valami vagy találok valami olyan anyagot, amit érdemesnek találok feltenni, foglalkozni vele. Eddig olyan közegben mozogtunk gyakorlatilag a születése óta, ahol tipikus fejlődésű gyerekek vették körül őt. Most jött el az az idő amikor ezen az úton nem tudunk már tovább haladni. Minden gyerek más képességű, de ezt nem mindig tudják differenciálni a tanárok. Nem az ő hibájuk, csak nincs erre elég képzés, segítség, idő, energia vagy ember, akik ezt fel tudnák vállalni, ahogy én ezt eddig tapasztaltam. Most amikor iskolákat néztünk, kerestük azt, hogy merre tovább, mit tud tanulni, hol lesz egyáltalán helye, melyik iskola az ami megfelelne az ő számára több benyomás is ért. Ami nagyon pozitív tapasztalat volt az az, hogy milyen sok olyan személy van, akik arra tették fel az életüket, hogy olyan gyermekekkel foglalkozzanak, akiknek sokkal több segítség kell, lassabban tudnak megtanulni másoknak egyszerű dolgokat. Teszik ezt úgy, hogy egyáltalán nem garantált a siker, sőt a tapasztalat az, hogy ezek közül a gyerekek közül minimális, akik valaha dolgozni fognak tudni. Mégis ők tudnak valami olyat, ami a legtöbb ember számára ismeretlen. Nagyon megérintett ezeknek a pedagógusoknak a személye, elszántsága, akaratereje, jószívűsége. Mély tiszteletet éreztem, hogy olyan munkát végeznek, ami a legemberségesebb dolog a földön: Szeretnek! Ezt a hivatást máshogy nem is lehetne végezni. Azon gondolkoztam, hogyan lehetséges ez, hogy válik valaki ennyire önzetlen emberré? Van a személyiségükben egy olyan plusz, ami a legtöbb emberből hiányzik, és itt akár vissza is kanyarodhatnék egy ősrégi bejegyzésemhez, ahol arról írtam, miért is lenne jó, ha nem elkülönítve oktatnák a speciális gyerekeket. 

https://specialisjuttatasesfejlesztes.blogspot.com/2016/06/kialtas-szegregacio-ugyeben.html#more

Tudom, hogy több szempontból nehéz ezt megoldani, de nem lehetetlen. Azt is tudom, hogy ez itt Magyarországon csak egy árral szembeni törekvés lenne! Mégis újra és újra így érzem, hogy legalább picit itt erről jó írni, beszélni, mert úgy gondolom, hogy szebb lenne a világ, jobb lennne a társadalom, jobb emberekké válnánk mindnyájan. Ahogy ma hazajöttem "szembe jött velem" egy tanmese és ezt most szeretném is megosztani veletek, nemcsak megható de nagyon is igaz, olvassátok! :) 


ISTEN NEM TEREMT SELEJTET - akinek gyermeke van ezt sose felejtse -


Egy vízhordónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel.
Két teljes évig ez így ment, minden nap – a vízhordó már csak másfél edény vízzel ért vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta a dolgát, de a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak feleannyit tudott teljesíteni.

A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordót a pataknál.
– Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.

A vízhordó így válaszolt a cserépnek:
– Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon nőnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.

Mindenkinek sok erőt, kitartást kívánok a jövőben is!  Ági

2015. 03. 31.

Szeresd embertársadat, mint önmagadat!

 Vajon mi lehet a kiút az intellektuális képességzavarból? Mi a legtöbb, ami – jelen tudásunk szerint – a genetikai rendellenességekkel élő emberek gyógyulásáért tehető?

 Az egész cikk a HETEKBEN olvasható!

 "Az intellektuális képességzavarral élő gyermekek még az 1900-as évek elején is nagy szégyennek számítottak. Mind szüleik, mind ők maguk nagy megaláztatásokon mentek keresztül. Ezért többnyire vagy otthon elzárva éltek, vagy kórházi jellegű intézetekben nagyon nehéz körülmények között. Az eugenika (a fajelmélet kiinduló filozófiája) az USA-ban indult, onnan került át a náci Németországba. Henry Herbert Goddard és több „tudós” tevékenysége nyomán az eugenikán alapuló szociálpolitika azt képviselte, hogy a mentálisan betegek és az értelmi fogyatékosok nem házasodhatnak. Hogy elejét vegyék a „defektes gén” átadásának, nemcsak bezárták őket, de milliókat sterilizáltak, gyakran a szüleiket is. Goddard élete végén, 1922-ben szerencsére megváltoztatta nézeteit: „Tévedtem… a gyengeelméjűség nem gyógyíthatatlan. 
A gyengeelméjűeket nem szabad szegregált intézményekben tartanunk."
Az a mérhetetlen kár azonban, ami a mozgalom következtében az intellektuális képességzavarral élő emberek társadalmi megítélésében keletkezett, sajnos csak nehezen gyógyul, és máig ható következményei vannak...

 Bár a „befogadó iskola mindenkinek” alapvető emberi jog, a gyakorlatban csak nagyon kevés intellektuális zavarral élő gyermek részesül ilyen nevelésben. Norvégia, Finnország, Anglia, Írország és Olaszország számítanak csak üde kivételnek – derül ki egy európai szervezet, az EASPD 2012-es kutatásából. „Magyarország csak formá­lisan biztosít befogadó nevelést. A rendszer nagyon lassan változik. A szegregatív oktatás tradíciója nagyon erős, és az attitűdök megváltoztatása nagy kihívást jelent” – áll az EASPD Barometer Research című jelentésének Ma­gyarországról szóló fejezetében...

 A többségi gyermekekkel együtt nevelt gyermekek jobban teljesítenek a sztenderdizált teszteken, hamarabb elérik az egyéni fejlesztési tervekben meghatározott célokat, és magasabbra emelkedik tanulási motivációjuk – derül ki a National Center for Education Restructuring and Inclusion 1995-ös eredményeiből és számtalan további kutatás metaanalíziséből.
A közhiedelemmel ellentétben a befogadó nevelés nemcsak a más fejlődésmenetű gyermekek számára hoz hasznot. A befogadás többségi gyermekekre történő hatását vizsgáló tanulmányok kivétel nélkül ugyanazzal a megállapítással zárulnak: nem rövidül a tanártól származó interakció ideje, és magasabbra emelkednek a többségi társak olvasási, matematikai készségei és helyesírásuk minősége. Egyetlen kutatási eredmény sem született 1970 óta, amely alá tudta volna támasztani, hogy az intellektuális zavarokkal vagy más fejlődési rendellenességekkel élő gyermekek elkülönített oktatása magasabb tantárgyi vagy képességbeli eredményeket okozott volna, illetve hogy befogadásuk hátrányos helyzetbe juttatná a többségi tanulókat..."

 „»Mentálisan retardáltak csoportja« nem létezik. Ha igaz az, hogy minden gyermek egyéni megközelítést igényel abban a tekintetben, hogy a legteljesebben fejlődjön, mennyivel inkább igaz ez azokra a gyermekekre, akik valamilyen hátránnyal születtek. Ez a rugalmas, egyéni különbségeket figyelembe vevő megközelítés minden gyermeknek jár...”(Menachem Mendel Schneerson)

Forrás:
http://www.hetek.hu/fokusz/201503/szeresd_embertarsadat_mint_onmagadat

(Dr. Bohács Krisztina)

2013. 09. 17.

"A haláltáborban váltam azzá, aki vagyok" Kertész Imre a FAS-ban

Kertész Imre, Nobel díjas magyar író egy friss nyilatkozatából idéznék. Nagyon megérintett. Nem, semmiképpen nem vonható párhuzam a Holokauszt borzalmai és egy fogyatékos kisgyermekkel megáldott család között. És persze minden hasonlat sántít.
De az üzenete általánosítható és tanulságos! Ez pedig az, hogy ha nehéz helyzetbe, megpróbáltatásba kerülünk, ez nem csapás, hanem lehetőség, hogy kihozzuk magunkból a maximumot és olyan értékeket, amik e nélkül soha nem jöttek volna ki!

...Arra a kérdésre, hogy eddigi életére visszatekintve inkább olyan dolgokat bánt meg, amelyeket nem tett meg, vagy olyanokat, amelyeket megtett, azt mondta: a betegsége okozta fájdalmaktól elvonatkoztatva úgy érzi, "csodálatos" élete volt. "Megéltem és megértettem a világot, és ezért egyáltalán semmit sem bánok"

"Mi lennék Auschwitz nélkül? (...) Semmi és egy senki. Egy átlagember" - mondta Kertész Imre.
Az író igennel felelt arra a kérdésre, vajon hálás-e azért, hogy "megtörtént" vele Auschwitz. A haláltáborban "váltam azzá, aki vagyok. Mit élhettem volna át Auschwitz nélkül? Mindazt, amit a többiek is mind megélnek" - mondta Kertész.
Hozzátette: sokat beszélnek a tehetségről, "de mi is az a tehetség (,...) egy készség, és van sok író, aki állandóan csak ír, és nem is rossz könyveket, nekem viszont ez a nyelv megtalálásáért folytatott küzdelem volt. (...) Nem én voltam tehetséges, hanem ahhoz kellett tehetséggel rendelkeznem, ami történt velem. Ki kellett ráncigálnom magamból a tehetséget, hogy meg tudjam fogalmazni azt a kivételes dolgot, ami történt velem" - fejtette ki Kertész Imre.

Az egész cikk megtalálható itt:
http://www.atv.hu/belfold/20130915-a-halaltaborban-valtam-azza-aki-vagyok-kertesz-imre-a-fas-ban

 

2013. 07. 02.

Ez a szeretet más!


Azt gondoltam, tudok szeretni,
De ahogy megkaptam őt, rájöttem,
Most máshogy kell ezt tenni.
Őt nem lehet úgy, mint eddig,
Itt több kell, de ez nagy erény,
Hiszen ő tölt beléd, így viszont már nem nehéz.

Mert nem így tettem eddig
Felszínesen igazából nem lehet senkit.

Ez a szeretet más,
Minőségibb, mélyebb.
Ez a szeretet társ, 
Válaszod is más.
Tudod már, hogy kell másképp szeretni,
Ez emberségesebb, szebb.

                                           (N. Ági)                       

2013. 06. 05.

Utazás - Isten hozott Hollandiában!"



Amikor várandós vagy, az olyan, mintha egy gyönyörű utazást
terveznél, mondjuk
Olaszországba. Veszel sok útikönyvet, és tervezgetsz. A Kolosszeum,
Michelangelo
  Dávidja, velencei gondolák... Talán még meg is tanulsz néhány
szót olaszul. Nagyon
érdekes és izgalmas a várakozás! Néhány hónap után, a nagy nap
végre elérkezik.
Becsomagolsz és indulsz. Néhány órával később, megérkezel.
  Bejönnek és mondják: - Üdvözlünk Hollandiában!
Hollandia? -- mondod te - Mi az, hogy Hollandia?
Én Olaszországba akartam menni! Olaszországban kell, hogy legyek!
Egész életemben
Olaszországról álmodoztam!
De volt egy kis változás az útvonalban. Hollandiában kellett
landolni és ott kell maradnod.
  A fontos dolog, hogy nem egy szörnyű, félelmetes, piszkos helyre
kerültél, csak más
helyre. Tehát mész, veszel új könyveket. Meg kell tanulnod egy
teljesen új nyelvet is. És
sok új emberrel fogsz találkozni, akikkel nem biztos, hogy egyébként
találkoztál volna.
  Ez egy más hely.
Lassabb, mint Olaszország, és talán nem is olyan fényes. De miután
már ott vagy egy
ideje, fellélegzel, körülnézel...
És észreveszed, hogy Hollandiának vannak malmai, tulipánjai.
Hollandiának még
  Rembrandtja is van! De mindenki, akit ismersz, megy és jön
Olaszországból, mind mesél
róla, hogy csodálatos.
És te egész életedben azt mondod: - Igen, nekem oda kellett volna
mennem. Ott kellene
lennem. Hiszen ezt terveztem... És a fájdalom soha nem múlik el
teljesen... Mert egy álom
  elvesztése hatalmas fájdalommal jár.
Ám, ha azzal töltöd az életed, hogy búslakodsz, mert nem jutottál
el Olaszországba,
soha nem élvezheted Hollandia gyönyörű, csodálatos dolgait!!!!
- Isten hozott Hollandiában!"  

                                                    (Emily Perl Kirsley)

2013. 05. 24.

A gyereknevelés tízparancsolata




                                                          Angol pszichológusnő

2013. 05. 17.

" A te gyerekeid, hogyan élnek?"

      Egy élet a kezedben

  

                       Dorothy Law
        Nolte

     

    "Ha a gyerekek kritizálva élnek, megtanulják, 

             milyen megbélyegzettnek lenni.

      Ha a gyerekek ellenségeskedésben élnek, megtanulnak veszekedni.
      Ha a gyerekek kicsúfolva élnek, megtanulnak szégyenlősnek lenni.
      Ha a gyerekek megszégyenítve élnek, megtanulnak bűnösnek lenni.
      Ha a gyerekek toleráns légkörben élnek, megtanulnak türelmesnek lenni.
      Ha a gyerekek bátorítva élnek, megtanulnak bizalommal élni.
      Ha a gyerekek megdicsérve élnek, megtanulják megbecsülve érezni 

      magukat.
      Ha a gyerekek méltóságban élnek, megtanulják az igazságot.
      Ha a gyerekek biztonságban érzik magukat, megtanulnak hinni.
      Ha a gyerekek hitelesen élnek, megtanulják, mit jelent szeretni.
      Ha a gyerekek elfogadva és barátságban élnek, megtanulják megkeresni 

      a szeretetet a világon. 



                                                                                                   Dorothy Law Nolte

                        

                         A TE GYEREKEID HOGYAN ÉLNEK?"