Az extenzív fejlõdés lehetõségeinek kimerülése az oktatásban

Egy rendkívül érdekes tanulmány 2005-ből:

 A közoktatás szelekciós, és szegregációs mivoltáról...az egészséges gyermekek szempontjából vizsgálva...

 Az itt leírtak sokszorosan igazak olyan gyerekekre, akik valamilyen okból, az átlagtól sokkal jobban eltérő módon speciálisak, de rendszerbe kell őket illeszteni...

"A PISA 2000 mindenkit rádöbbenthetett arra, hogy a magyar diákok alapkészségeivel valami baj van, hogy az iskola kezdő szakaszában nem történik meg azoknak a kompetenciáknak a kialakítása, amelyekre minden tanulás épül."

"Az átlagos magyar iskolában az átlagos magyar pedagógus nem ismeri azokat az új módszertani megoldásokat, amelyekkel a lemaradók felzárkóztatható vagy a tehetségesek „beindíthatók”, sőt kellő pedagógiai kultúra híján az eléje kerülő jelenségekben föl sem ismeri a szakmai problémát, és sokszor fegyelmi ügyet lát abban is, amit pedagógiai eszközökkel kellene megoldania. A pedagógusképzésben nem sztenderd tananyag az elmaradt részképességek fejlesztési módszere, s nem szerepelnek benne a világban, sőt az országban létező és működő különböző pedagógiai paradigmák és programok sem.

 A magyar közoktatás rossz teljesítményének tehát nem lehet az az oka, hogy kevés az iskola, kevés a tanterem, kevés a tanár, hogy sok tanuló jut egy tanárra vagy hogy alacsony a pedagógusok fizetése, hanem valami egészen más: az oktatási rendszer pedagógiai stratégiája. 

Ennek a pedagógiai stratégiának az a lényege, hogy a célként megjelölt tartalmakat, amelyek egyre terebélyesebbek, mindenkinek azonos idő alatt kívánja átadni.

„[A]z oktatási rendszer a gyorsulva gyarapodó új tudást igyekezett és igyekszik magába integrálni, a meglévőkhöz hozzáadva anélkül, hogy a régi, kevéssé fontos ismereteket kellő mértékben szelektálni tudná. Ennek következtében a fölösleges, tudni nem érdemes ismeretek sokasága túlterhelést eredményez.

Ha a közoktatás nem tér át az extenzív fejlődés hiábavaló erőltetéséről az intenzív fejlődési pályára, akkor csődbe viszi az országot. 

Az oktatáspolitika nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy meg kell teremteni a lehetőségét annak, hogy az iskola alapozó szakaszában a még minden iránt érdeklődő gyerek motívumait ne lerombolják, hanem erősítsék; hogy szorongás nélkül járhasson az iskolába, ahol nem kudarcok sorozatát szenvedi el, ami egyre reménytelenebb lemaradással párosul, hanem az „egyre többet tudok” sikerélményében van része; ahol a negyedik év végére olvasási készsége, íráskészsége, a számlálás készsége és a többi alapkészség olyan szintre kerül, hogy nem akadálya a további ismeretszerzésnek és készségfejlesztésnek.

 Mind az iskolaszerkezeti, mind a tartalmi változás szükségessé teszi a pedagógusképzés reformját. Az új pedagógiai stratégiának nem felel meg az a tanító vagy tanár, aki csak leadja az anyagot és nincs birtokában annak a pedagógiai kultúrának, amellyel az eltérő ütemben fejlődő, különböző családokból jövő, különböző motivációjú gyerekekkel differenciált módon tud foglalkozni. "

 Forrás:
http://epa.oszk.hu/00000/00011/00091/pdf/iskolakultura_EPA00011_2005_03_057-070.pdf