2014. 08. 01.

Beszéd fejlesztés, akadályok leküzdése

Kaptam könyvajánlatokat. 
Jó kiindulási alap és lehet belőle ötleteket meríteni.
Gósy Mária és Imre Angéla: Beszédpercepciós Fejlesztő Modulok

Viszont, ha nincs játékos formába öntve, akkor elveheti a gyerek kedvét az ilyen típusú feladatoktól.
László M. Ágnes Beszédértés 4.füzet 
Beszerezhetőek: Krasznár és Fia http://krasznaresfiai.hu/

-hangokra bontás: tárgyakat kitenni elé. Mutasson rá arra, amelyiket hallja pl.ragasztó-R-A-G-A-SZ-T-Ó.  ds-nél Eleinte 3 betűs szavak pl.víz, ház. Mondom-hallja-ismételje meg! Szaggatottan mond! V-Í-Z
Logopédusok szoktak olyan feladatot is mondani, hogy kiemelik a szóból a magánhangzókat és így kell kitalálnia a gyermeknek a szót.
Elé tesznek 4 tárgyat, abból az egyik  pl. ceruza, -E-U-A, majd a gyereknek is így kell mondania a szót, meg kell tanulnia a magánhangzók kiemelését.
(-a szülő mondja a magánhangzókat és a gyereknek kell kitalálnia a szót. Persze ez abban az esetben,  ha ki tudja mondani az adott szót.)
 A hangokra bontás képessége, általában 1. osztályban alakul ki, a tanév végére biztos!
Ez nem az SNI gyerekekre vonatkozik!
Kevés azon gyerekek százaléka (a teljesen átlagos fejlődésűek között is), akik iskola előtt stabilan tudják ezt. De persze, ez nem jelenti azt, hogy nem lehet elkezdeni a DS gyerekekkel.
A hangokra bontás segítheti az artikuláció kialakulását, ha mindezt játékosan végezzük, hogy élvezze.

KIEGÉSZÍTÉS:
"kognitív pszichológia olvasással foglalkozó szakértői szerint:
-az egyes hangzók elkülönítésének és manipulálásának képessége csak az olvasás (pontosabban a szóelemző-szintetizáló, betűismereten alapuló olvasás) hatására, azzal együtt fejlődve jelenik meg. 
 -Olvasás előtt az első hang felismerése/elkülönítése (és a rímek felismerése) reális, ez Down-szindrómás gyerekeknél is így van.
 -Nagyon érdemes a hangokkal játszani, sőt egészen kis kortól már szavakat és betűket is lehet mutogatni a gyerekeinknek, mert van haszna (sőt, DS gyerekeknél különösen indokolt, hogy a hangok tanulását a betűk vizuális képével segítsük), de az olvasás elkezdése előtt nem reális azt várni, hogy a hallott szavakat az egyes hangokra felbontsák.
-Kezdőhanggal érdemes játszani, mert azt meg tudják tanulni, sőt, a DS gyerekeknek rögtön a betűt is mutassuk. Pl. egy K- val felcímkézett befőttes üvegbe beledobunk egy kockát ("k-k-kocka"), egy kutya képét vagy pici plüss kutyát ("k-k-kutya") stb., esetleg a végén egy K betűt is. (aki szeret varrni, varrhat a betűknek zacskókat és azzal is lehet ilyeneket játszani), vagy csak képeket párosítani a betűkhöz, közben kimondani a szót meg az első hangot nyomatékosan."

-szótagolás tapsolással,
-sok mozgásos mondókázás, vers, http://egyszervolt.hu/vers
-éneklés, http://egyszervolt.hu/dal

               http://egyszervolt.hu/anim
-szemtől szembe beszéd!
-Érdemes tükör előtt gyakorolni:)
Lásson téged és magát is, amikor kimondod(ja) a hangot vagy a szavakat.
- A légzés javítása is segíthet, a fújás erősíti az izmokat.
Gyertya elfújása, szappanbuborék fújás, azt nagyon szeretik. 
Víz fújása szívószállal vagy ue.t pin-pong labdával.

-babajelbeszéd: http://www.hetek.hu/eletmod/201401/beszelo_babakezekhttp://downegyesulet.hu/olvasosarok/tudastar/oktatas/szubjektiven-a-kommunikaciorol-a-jelnyelvrol-es-a-beszedrol
https://babakezek.hu/blog/tag/beszedfejlodes

-Kategorizálás
:
pl.:újságból  képeket kivágni és kategóriák szerint felragasztani. pl. bútorok, kerti szerszámok, gyümölcsök stb. Külön rajzlapra mindegyik kategóriát és minden nap lehet egy-egy új képet felragasztani. Így egyre több szó és fogalom is beépül.
-Száj izmainak erősítése: csücsörítés, száj széthúzás, csak egyik szájzug, aztán a másik oldalra húzása, ásítás, lovacska hangjának utánzása, nyelv ki-be húzás, száj körbenyalása alul -fölül, minden irányból, (lehet lekvárt, mézet rákenni a szájra, úgy még élvezetesebb is:)  grimaszolás stb., és persze az állathangok utánozása, hangutánzók. 

Minden alapja a mozgás. Mozgás és értelmi fejlődés oda-vissza hat.
Fejlődési sorrend: Nagymozgás-finommotorika-beszéd

A mozgás fejleszti az idegrendszert és fordítva.
Ezért is kérdezik, hogy mászott e a gyermek, kúszott e stb., hintázott e eleget? 
-hintáztatós játékok, pl.pokrócba-lepedőbe téve
-feldobni-elkapni (apukák előnyben:))


-Nagymozgások, mozgáskoordináció, egyensúlyérzék, lateralitás!
lateralitás: oldaliság. a test egyik felének az ellenkező oldali testrészekkel szembeni előnyben részesítése. Tehát, hogy melyik kezét, lábát, stb. használja a gyerek különböző tevékenységek végzése közben. A kézdominancia hat az agyfélteke-dominancia alakulására. A kettő összefüggésben van. 
( http://old.tok.elte.hu/kutatokozpont/upload/publikacio/darvay/racz.pdf)






- Állatterápiákról is sok jót hallottam. pl.-kutyaterápia, -lovasterápia
A lovaglás jól stimulálja az agyat :) és az állat segít leküzdeni az esetleges pszichés gátakat.

-Dévény torna 
-Úszás/babaúszás:  http://www.tavirozsauszi.hu/
                              http://gezenguz.hu/

-finommotorika fejlesztésére, itt találtok ötleteket: 
http://www.pinterest.com/fejleszts/finommotorika/

Probléma esetén:
- hallásvizsgálat
 Kell, hogy lássa fül-orr-gégész és/vagy foniáter, hogy kiderüljön, nincs-e valamilyen rejtett hasadék, vagy egyéb anatómiai elváltozás, azután,ha ott minden oké, akkor megkésett terápia egy jó logopédussal.
-pszichológus, pszichoterapeuta segítsége
 
- Amennyiben lehetőség van rá, Integrált ovi, tanul a többiektől.

- hibázás nélküli tanulás fontosságáról:
 http://downegyesulet.hu/olvasosarok/tudastar/oktatas/tudunk-e-tanulni-a-hibainkbol
 
-szóképolvasás:"... annyit jelent, hogy előbb szavakat ismernek fel egyben, és aztán különítik el betűket."
http://downegyesulet.hu/olvasosarok/tudastar/oktatas/olvasas/a-szokepes-olvasas-es-a-nyelvek

":...a különböző olvasási készségek közül a szófelismerés az, amit a Down-szindrómások a legsikeresebben tudnak megtanulni, akár a tipikus fejlődést elérő szinten is."
http://downegyesulet.hu/olvasosarok/tudastar/oktatas/olvasas/a-szokepes-olvasas-es-a-down-szindromas-gyerekek
 http://szirkababa.blogspot.hu/2011/04/gondolkoztam-rajta.html
 -Szóképtanulás magyar Down-szindrómás óvodásoknál 1.: A vizsgálat
http://downegyesulet.hu/olvasosarok/tudastar/oktatas/olvasas/szokeptanulas-magyar-down-szindromas-ovodasoknal-1-a-vizsgalat
A szókincs fejlesztése nagyon fontos!
Szavak tanítása:
http://specialisjuttatasesfejlesztes.blogspot.hu/2014/01/szavak-tanitasa.html


A szakvéleményekben található idegen szavak, kifejezések magyarázata: 
http://www.nevtan.ujbuda.hu/tudasbazis/szomagyarazat
-Nyelvi képességfejlesztés
Logico Primo és Logico Piccolo feladatkártyákkal

– a fonológiai tudatosság

http://logopedia.postr.hu/logico

-fonológiai tudatosságot fejlesztő feladatok:

http://meixner-egymi.ucoz.hu/fonologiai_tudatossag.pdf

Találtok itt is sok használható anyagot:
- LOGOPÉDIAI TÉMÁJÚ ANYAGOK -

http://fejlesztomuhely.blogspot.hu/p/logo-kucko.html








Régebbi posztok
/kapcsolódó anyagok:

Otthoni fejlesztési lehetőségek, mozgásos játékok

http://specialisjuttatasesfejlesztes.blogspot.hu/2013/06/otthoni-fejlesztesi-lehetosegek.html

Mikor érdemes tornáztatni a gyermeket? Hova fordulhatok segítségért? http://specialisjuttatasesfejlesztes.blogspot.hu/2013/05/mikor-erdemes-tornaztatni-gyermeket-mit.html

Fejlesztések kicsiknek 1.

http://specialisjuttatasesfejlesztes.blogspot.hu/2013/06/fejlesztesek-kicsiknek-1.html

Olvasás

http://specialisjuttatasesfejlesztes.blogspot.hu/search/label/Olvas%C3%A1s

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése