2016. 04. 18.

Óvodás vagyok! -társasjáték


Leszel a barátom? - kérdezi teljes természetességgel az óvodában egyik gyerek a másiktól. Leszek! - hangzik a vidám válasz, és már mennek is együtt a homokozóba, a mosdóba, a babaszobába.

Ez a társasjáték a Leszel a barátom? -című népszerű és sikeres magyar gyerekkönyv alapján készült.


Az "Óvodás vagyok" társasjátékkal jól lehet játszva tanulni. Mi kiscsoportos foglalkozásokon alkalmaztuk, a leghatékonyabban 4 gyermek részvételével működött, mivel a feladatok komplexitása miatt sokfele kell figyelni. Nagyon jó ötlet, hogy a gyermekek olyan feladatokat is kapnak benne, amelyben fel lehet állni, mozogni lehet és kell, ez vicces és izgalmas, és így jobban tudnak a következő feladatokra is figyelni.
Olyan csoportokban tud jól működni, ahol a résztvevők egymást ismerik. Rendkívül jó eszköz az óvonéniknek, pedagógusoknak a gyermekek viselkedését, problémamegoldását, gondolkodását megfigyelni. Azon túl, hogy sok mindent fejleszt (matematikai-logikai képességeket, finommotorikát, emlékezetet, képzelőerőt, testsémát, téri orientációt, kreativítást, kifejező készséget, empátiát, st.), rengeteg fejlesztési ötlet is ad a játékon túl is. A gyermekek szeretik és élvezik! (pedagógus ajánlásával)

Én 6 éves ds kislánnyal játszottam. 4 helyszínen megy körbe a játék. 4 kártya csoport van 4 színnel (zöld, piros, kék és sárga). Mi eleinte úgy játszottuk, hogy nem onnan húzott kártyát ahol tartózkodott, hanem ha piros körre lépett, akkor a piros szélű kártya pakkból húzott egy lapot. Így a színekre is kellett figyelnie. Vannak rózsaszín körök ott kicsit nehezebb a két szín hasonlósága miatt, hogy kell e kártyát húznia vagy nem! Eleinte a könnyebb kérdésekre válaszolt, de olyan is volt, hogy mind a két feladatot meg akarta csinálni:) Nagyon élvezte amikor sikerült egy-egy feladatot megoldania! Amit nem tudott azt a játék közben meg tudta tanulni. Nagyobb testvérrel is jó szórakozást biztosít ez a társas! Nagyon jó kis játéknak tartom és szívesen használjuk!

A társasjátékozás aranybánya, a legjobb fejlesztés


2016. 04. 05.

Hanabi pocket


A Hanabi egy olyan kártyajáték, amiben az eddig ismertektől eltérően nem az egyéni előrejutás, hanem a csapatjáték, és a kooperáció a fontos a győzelem érdekében.



A cél elérése azonban korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek első hallásra tűnik... A játékosok (a szabályzat szerint 2-5 játékos játszhat egyszerre) ugyanis nem láthatják a saját lapjaikat (a résztvevők létszámától függően 5, ill. 4 lap), hanem azokat úgy kell tartaniuk,hogy képes oldaluk a többi játékos felé néz. Innentől kezdve érthető, hogy alapesetben fogalmunk sincs arról, hogy mit tartunk a kezünkben, ebben a többiek segítségére szorulunk, akik utalásokat tehetnek erre nézve. (És ettől válik a játék kooperatívvá, hiszen pontatlan, vagy félrevezető információk nagyban befolyásolják a játék kimenetelét.) 



13 éves SNI fiúval játszottunk. Maga a Hanabi alapötlete nagyon motiválta  a gyermeket, és külön élvezte, hogy nem láthatja a lapokat, illetve azt még inkább, hogy az enyémeket viszont igen! J Magát azt az egyszerű szabályt azonban, hogy újonnan felhúzott kártya képes oldalát nem nézheti meg, egyedül nem tudta betartani. Automatikusan fordította maga felé a felemelt lapot, így mindig figyelmeztetni kellett erre. További merevség mutatkozott részéről az utalások tekintetében. Gyakran nem tudta megállni, hogy ne mondjon el mindent egy adott kártyáról.(pl. Itt van egy zöld 3-asod.) Máskor olyan információra tett utalást, ami nem segített, tulajdonképpen az adott helyzetben nem volt fontos. Igazából nem volt stratégiája, nem látta át, milyen út vezet a győzelemhez. A kapott utalásokat nagyon nehezen tudta kezelni. Ha két különböző alkalommal utaltam egymás után egy kártyára (egyik körben a színét, másikban a számát mondtam meg, a kapott információkkal nem dolgozott, nem tudta összerendezni azokat. A Hanabi szabály szerinti kivitelezése nehéznek bizonyult, hiszen eszerint az utalásjelölők nagyon hamar elfogynak, és utána már csak a szerencsén múlik, hogy mit teszünk le.

Ezért némiképp módosítva a szabályon, úgy játszottunk, hogy 1 utalásjelölő tokent vissza lehetett nyerni 1 lap helyes lehelyezésével. Így az utalások lehetősége megnőtt. Ezenkívül a lehetséges kommunikáción is lazítottunk, a bólogatás, vagy fejrázás megengedett volt, ezzel is építve a csapatmunkát. Tehát mielőtt pl. ledobtam volna egy lapot, megfogtam azt, és kijelentettem, szerintem ezt kellene ledobnom. Erre ő vagy bólogatott vagy a fejét rázta. Tulajdonképpen ez a  könnyítés amellett, hogy  gyorsabbá és könnyebben játszhatóvá teszi a játékot, a gyermeknek is nagyban segít. Hiszen visszajelzései épp olyan informatívak, mint utalásai. Ahhoz, hogy pl. rábólintson egy kártya ledobására, neki előre át kell gondolnia annak lehetséges következményeit. Vagy javít, vagy ront a helyzeten. Ezzel máris a tervezés és előrelátás valósul meg.

A Hanabi nagyon jól fejleszti annak képességét, hogy több, különböző időben, vagy más személyektől kapott információt össze tudjunk kapcsolni, és alkalmazni azokat. Ezzel összefüggésben az emlékezőképesség is nagyon fontos. A szokatlan szabályok (pl. hogy nem láthatjuk saját lapjainkat) betartása segíti a merevség oldását, és rugalmasságra ösztönöz.Ezenkívül a sorrendek betartása, az előrelátás és következmények előrevetítése, a tudatos lépések, döntések, stratégia alkalmazása is megjelenik. Utalásoknál – ha nyerni akarunk- ki kell válogatnunk azokat az információkat, amelyek fontosak, és azokat kell közvetítenünk társunk felé. Így a figyelem összpontosítása újra előtérbe kerül. Az énközpontú viselkedés helyett a csapat érdekének figyelembevétele a fontos.

A játékötlet maga szerintem nagyon jó, és több fontos területet megmozgat, amiket fentebb említettem. A játékleirás viszont hagy némi kívánnivalót maga után,  ezért indokoltnak éreztem némi változtatás beékelését. A játék életkori megkötést nem tesz, viszont szerintem 10 éves kor alatt nem igazán élvezhető, hiszen sok segítséget, irányítást igényel a gyermek.

Kiszerelését tekintve nagyon praktikus, nem sérülékeny, és utazásokra kiváló játék.
 /fejlesztő pedagógus ajánlásával/




http://fejlesztojatekvilag.hu/hu/search-content

2016. 03. 30.

Napi-, és hetirend tábla

Ez a játék elsősorban a francia oktatási típus alapján készült. Ennek ellenére jól használható minden ovis és alsó iskolás gyermek számára.
A színes kártyák figyelemfelkeltőek és élvezettel játszanak velük a gyerekek.




-60 mágneses kártya ábrák
jelentéstartalmát itt tudod megnézni:


  Van egy felhőszerű tábla, aminek a mindennapi áthelyezésével játékosan gyakoroltathatjuk a hét napjait, elvont fogalmakat és az idő körforgásának a szemléltetésére is nagyon jó. Jobban rögzül a napi és heti rend a gyerekek számára. Biztonságérzetet ad és kiszámíthatóbb lesz számára a napja, az idő valósága és az elvont fogalmak: tegnap-ma-holnap is könnyedén érthetővá válnak a számára.




Egy kis érdekesség a francia oktatásról:
A francia oktatási rendszerről azt kell tudni, hogy erősen érvényesül benne a "Szabadság, egyenlőség, testvériség" klasszikus jelmondata. A magas színvonalú óvoda és az alsó tagozat ingyenes, a tankönyveket és a tanszereket is beleértve, csak az étkezésért és a külön órákért kell fizetni, bár ez utóbbi finanszírozásához is nyújtanak némi segítséget. A felső tagozattól kezdve csupán a tankönyveket biztosítják ingyenesen, innentől az oktatás színvonala is intézményektől függően differenciáltabb.
2014 szeptembere óta a francia iskolások szerdai pihenőnapja áldozatul esett az oktatási törvény változásainak, így szerdánként délig az iskolapadot koptatják a diákok. A többi hétköznap 8-tól 15-16 óráig vannak benn az iskolában. A 36 hetes iskolaévet 5 egyenlő periódusra osszák, melyeket általában kéthetes szünetekkel szakítanak meg. 
Az alapkészségek elsajátítása az alsó tagozatban nagyon fontos, egyáltalán nem számít sem ritkaságnak, sem szégyennek az osztályismétlés. 
A speciális nevelési igényű tanulókat igyekeznek integráltan oktatni, melyhez minden - pénzügyi, speciális eszközök és külön személyzet - segítséget megkapnak az iskolák. Ennek eredményeképp az alapfokú oktatásban az érintettek alig 1%-a vesz részt szegregált oktatásban, bár ez a szám a középfokú oktatásban jóval magasabb.

2016. 03. 23.

Aquarell mini festőkészlet, Pillangó

Kreatív festőkészlet kicsiknek és nagyoknak egyaránt!:)

Az Aquarellum-mini a velin papírra festés technikáján alapul. A velin nem szívja be a festéket, mint a többi porózus felületek.  A velin nem más, mint: finom, borjúbőrből készült pergamen.
 
Jó azoknak a gyermekeknek, akik még nem tudnak szép formákat rajzolni, hiszen itt adva van a kép. Szürke alapon fehér és fehér alapon szürke nyomattal. Így kétféle megoldással készíthet ugyanazon mintára festményt.
Igazi műremekek  születhetnek ezzel a technikával.
De azért kell egy kis szülői vagy nagy testvéri segítség is a színek keveréséhez. Közben a sorrendiséget is gyakorolhatjuk- Mi mi után következik. Fontos a szabályok betartása, mert különben nem a megfelelő színárnyalatokat kapjuk. Ha nem mossa ki alaposan az ecsetet vagy  a pipettát nem tisztítja közben, akkor keverednek a színek és nem azt az eredményt kapja amit szeretne. Nálunk még a szerszámokkal való ismerkedés is bejött, mert nem tudtuk kinyitni csak harapófogóval a festékes üvegcséket:)


 
Az akvarellum nagyon jó tipp ajándék készítésére, azoknak a gyerekek akiknek még nincs sikerélményük a rajzolásban, kifestőzésben, hiszen ezzel csak szépet alkothatnak. Kiderül, hogy ők is tudnak olyan dologban sikeresek lenni, amiben eddig esetleg nem! Ösztönzőleg hathat rájuk, amikor látják mi került ki a kezeik alól.
Minden alkotni vágyó gyereknek, aki meg akarja lepni a környezetét valami saját, szép alkotással.
Kitünő ajándék a különböző ünnepekre: pl. Húsvétra, Anyáknapjára






A játék tökéletesen fejleszti a fantáziát, a kreativitást, a figyelmet, a finommozgást és pontos munkára ösztönöz, emellett kellemes időtöltést biztosít!


2016. 03. 18.

Liszt-, és tejmentes fehér kenyér recept+cukormentes is:)

Amennyiben nem tudsz lemondani a fehér kenyérről, de szeretnél egészségesen étkezni:)!
Itt találsz egy ötletet:
Az eredeti recepten annyit változtattam, hogy cukor helyett Eritritet, tápióka keményítő helyett kukorica keményítőt
használtam, de az arányok maradtak.
Könnyítésképpen nem méregettem a 10 grammokat, hanem egy evőkanál mennyiséget tettem ezekből. "csapott"- sima v. púpos mennyiségben. Sóból
egy teáskanálnyi.  Lisztet keményítőt, mérlegen mértem:)
Olívaolajat és egy zacskó élesztőt használtam, (csak 11g ment a liszthez!)

A tésztája kicsit ruganyos de finom. Nagycsaládnak kétszeres adagot javasolok és két hosszúkás sütőt, (lehet őzgerinc formában is.)
Az utolsó 10 percnél kivettem, megfordítottam és így sütöttem tovább.

Tojás nélkül nem próbáltam, de szerintem úgy is működhet v. laktózmentes tejföllel helyettesíteni!


Jó sütést!
  • 170 ml langyos  rizstej
  • 1 tasak élesztő (instant)11 g
  • 1 evőkanál Eritrit
  • 126 g rizsliszt
  • 94 g kukorica keményítő
  • 1 púpos evőkanál utifű maghéj
  • 1 teáskanál só
  • 1 csapott evőkanál Eritrit
  • 2 db tojás
  • 1 teáskanál oliva olaj
Az elkészítés menetét az eredeti receptnél találod! ITT



2016. 03. 15.

Memóriadó

A Memóriadó nevű játék egy igazán szórakoztató módja az elme pallérozásának. Többek között a  rövidtávú memória és emlékezőképesség, a szerialitás, a figyelemkoncentráció fejlesztésére alkalmas, de emellett az emlékezést segítő stratégiai gondolkodás, a zavaró tényezők figyelmen kívül hagyása, illetve a taktika is megjelenik. A játékleírás szerint 8 éves kortól ajánlott- a tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a számkép biztos felismerése már lehetővé  teszi a játékban való részvételt ennél fiatalabb korú gyermek  esetében is. 


A játékszabály jól és könnyen értelmezhető. A játék során egyre hosszabbodó számsorokat kell megjegyezni, a letevés sorrendjében. Az önmagában kissé unalmasnak, monotonnak tűnő feladatot kiválóan színesítik az elterelő kártyák , melyek megpróbálják az embert összezavarni. A rajtuk szereplő kérdések, illetve feladványok „nehézsége“ változó, az egészen egyértelműtől (pl. „Ki ül most veled szemben?“ vagy „Dobolj valamit az asztalon!“) a valóban elgondolkodtatókig (pl. Mondj három szót, ami rímel a „tesz“ szóra!; Mondd három különböző nyelven azt, hogy „szia“! ) A kérdések gyakran mulatságosak is, illetve érdekesek, ami még szórakoztatóbbá teszi megválaszolásukat 
Pl. „Mit tennél, ha 24 órán keresztül láthatatlan lennél?“ ; „Szárnyakat vagy kopoltyút szeretnél inkább?“) Egy- egy válasz kigondolása közben tényleg annyira el lehet kalandozni, hogy akár már 3 számra sem emlékszünk – velem ez megtörtént, és nagy nevetés lett a vége.

Az elterelő kártyák játék közbeni előfordulásának gyakorisága jórészt a szerencse kérdése, hiszen a számkártyák megkeverése és szétosztása során véletlenszerű arányban és megoszlásban fordulnak elő.

Ha valaki úgy érzi, egy játékos rosszul sorolta fel a számpakli számait, lehetősége van kihívást intézni felé.  Ekkor az adott személynek újra el kell ismételnie a számokat, a kihívó pedig eközben ellenőrzi azt olyan módon, hogy hátulról kezdve egyesével felfordítja a számokat, hogy mindenki lássa őket.  Ez a lehetőség újabb izgalmakat rejt, hiszen ha a  kihívott téveszt, akkor neki kell felvennie a számpakli összes kártyáját, de ha a kihívó emlékezett rosszul, akkor őt éri a „büntetés“.

Egy 7 éves, magas intellektuális képességekkel rendelkező ADHD-s fiúval játszottam először a játékot. Mivel Gergő magasan funkcionáló, jól gondolkodó fiú, ezért úgy alakítottunk a játékon, hogy nem mindig, amikor sorra került egy játékos, akkor el kellett sorolnia a számokat, hanem csak akkor ha narancssárga („elterelés“) kártyát húzott. Így egymás után 8-10 számot is meg kellett jegyezni. A kérdéskártya megválaszolása után, megpróbálta az illető felsorolni a számokat, ameddig helyesen felsorolta, addig az a számpakli megmaradt, amelyik számtól pedig rontott, azokat felvette. Ezután újból elismételtük milyen számok szerepelnek a számpakliban - a megjegyzést segítve.
Az elterelő kérdések a gyermek számára unalmasak voltak, semmi értelmet nem talált benne: mivel nem volt mélyen gondolkodtató.
Mivel Gergő 5 esetből csak egyszer húzta fel a narancssárga kérdéskártyát, ezért ő végig bent maradt a játékban, a szerencse ez esetben erősen előjött.

13 éves SNI fiúval is kipróbáltam a játékot, szabály szerint. Elég nagy ellenállást váltott ki belőle, hogy a korongokon számok szerepelnek, ő ugyanis diszkalkuliás, és a matematika területén tapasztalt kudarcok miatt, erősen hárítja az ezzel összefüggésbe hozható feladatokat. A játék során azonban könnyen feloldódott, versenyhelyzetet érzett, és mindenáron le akart győzni. Ehhez különböző stratégiákat használt, amiket meg is osztott velem. (Így képet kaphattam az emlékezetbe vésési technikájáról.) Az elterelő kérdéseket átgondolás nélkül, hadarva válaszolta meg- így próbálta meg csökkenteni az elterelés okozta zavart a megjegyzendő számsorozatban. A játék végeztével újra megemlítette ugyan, hogy jobban örült volna, ha számok helyett pl. képeket kell megjegyezni, de élvezte az „elmepárbajt“,ami a viselkedésén is meglátszott. Sokat nevetett és küzdött a játék során.

Nagy előnynek tartom, hogy a Memóriadó létszámtól függetlenül játszható, így egyedül, vagy éppen nagy társasággal is jó szórakozást nyújt.
/fejlesztő pedagógus ajánlásával/



2016. 03. 09.

Zabpehely süti

Az eredeti receptet a sógórnőmtől kaptam. Ott felesben volt a fehér és barna cukor és sima lisztet használt. Én egy kicsit változtattam rajta. Tönköly lisztet és csak barna cukrot használtam a sütihez és kipróbáltam egy kis áfonya hozzáadásásval is:) Mind a zab, mind az áfonya jó hatással van a szervezetünkre. Egy kis csoki meg belefér, főleg feketecsoki, ami hasznos és olyan ősi gyógyszer, amely recept nélkül kapható! Legközelebb viszont nádcukorral fogom kipróbálni, mert az egészségesebb, mint a hasonmása!


Hozzávalók:

-15 dkg zabpehely

-10 dkg teljes kiőrlésű tönköly búzaliszt

-0,5 kávéskanál szódabikarbóna

-1 kávéskanál fahéj

                                                          Összekeverni!


15 dkg vaj

12 dkg barna cukor (nyírfa-vagy nádcukor)

1 tojás

1 tábla fekete csoki apróra vágva


Lehet áfonyával vagy mazsolával is kicsit feldobni!


Az egészet összekeverni! Kis golyókat formálni, sütőpapíros tepsibe tenni és vizes kézzel ellapítani! (de lehet, hogy magától is szétlapul sütés közben:)

Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 10-12 percig sütni!

Fémdobozban hetekig is eláll, amennyiben marad belőle.

Ez olyan "gyorsan készül és még gyorsabban fogy el süti!" :)


(Tejföllel is feltúrbózhatjuk, akkor viszont több lisztet kell használni hozzá! Lehet más sorrendben is elkészíteni pl. olvasztott vajba beletesszük a zabpelyhet, így talán puhább kekszet kapunk. Az előbbi recept alapján inkább roppanós.) )


Zabról:

A táplálkozástudományi szakemberek legfrissebb kutatási eredményei szerint szinte egyetlen más élelmiszer sem tudja oly mértékben kielégíteni tápanyagszükségletedet, mint a zab. Az élsportolók szerint is kiváló energiaforrás, és az orvosok is kihasználják a zab sokoldalú gyógyhatását és védőerejét, sőt, ma már a gyermekétkeztetésnek is egyik kulcsfontosságú eleme.

http://www.biotechusashop.hu/your-body/2012/12/03/Az_egyik_leg%C3%B6sszetettebb_energiaforr%C3%A1sunk_a_zab/

Csokiról:

http://www.evamagazin.hu/psziche_test_es_lelek/15459_mindent_a_fekete_csokoladerol.html

Áfonyáról:

http://fekete-afonya.bioplus.hu/afonyale-hatasa/