2013. 08. 23.

Intelligencia, a fejleszthető rendszer

Itt van az ősz: milyen izgalmas is az új könyvek illata, és milyen jó újra látni a tanító nénit, az osztálytársakat. Ám sajnos sok kisgyermek számára az iskolakezdés nem jelent ilyen örömteli pillanatokat. A vidám várakozás helyett a kisdiák bizonytalanságot, s nem ritkán szorongást él át.
Néhány hónapja Nelli, egy tízéves kislány is hasonló érzésekkel küzdött: „Valami nincsen rendben velem... mindenből le vagyok maradva, utálom a többieket és főleg, utálom magamat... matekból megbuktam”— értékelte röviden a helyzetet egy  budapesti, tanulási zavarok fejlesztésével foglalkozó terápiás központ szakemberének. Cikkünkben annak jártunk utána, hogy mit lehet tenni a Nellihez hasonló problémákkal küzdő gyermekekért.

Önbizalomhiány a tanulásban

A Nellihez hasonló gyermekek tanulási énképe hihetetlenül alacsony, ami miatt a tanulással kapcsolatos kihívásoktól menekülnek. A tanulás kevés sikert és még kevesebb örömöt jelent a számukra – magyarázza a Mediált Tanulásért Alapítvány szakmai vezetője, Bohács Krisztina. – Sőt, mivel az iskolai teljesítmény – a kutatások szerint – nagyon erőteljesen befolyásolja a gyermekek önértékelését, szocializációját is, a tapasztalatok szerint a fenti problémák gyakran más lelki traumákkal is együtt járnak. A tanulási zavarok, a különböző „disz”-es jelenségek, korunk „pestisét” jelentik: a tanulási problémákkal küszködő gyermekek száma évről évre nő, a statisztikák szerint jelenleg majdnem minden negyedik gyermek küzd kisebb-nagyobb tanulási nehézséggel. Az okok rendkívül szerteágazóak lehetnek, de a jelenség szinte mindig ugyanaz: az iskola által állított követelményeknek a gyermek egyáltalán nem vagy csak komoly nehézségek útján tud megfelelni. Emiatt azonban nemcsak iskolai teljesítménye romlik, hanem az esetek túlnyomó többségében sérül az önértékelése, a tanulási énképe is, aminek még az előzőnél is komolyabb következményei lehetnek.
Ez utóbbit tovább súlyosbítja, ha a gyengébb teljesítmény miatt a gyermek környezete (az osztálytársak, a tanárok vagy épp maguk a szülők) akár nyíltan, akár burkoltan, nem tanúsít megértést, hanem negatívan, számon kérően, vagy egyenesen elutasítóan viszonyul a gyermekhez. Így aztán egész korai kisgyermekkorban elindulhat egy olyan spirál, amely a gyermeket az iskolai évei alatt egyre mélyebbre húzza, s a problémájából való kilábalást szinte lehetetlenné teszi. Különösen azért, mert erre gyakran hihetetlenül hatékonyan segít rá egy, a pedagógusok körében is közkeletű, ámde alapvetően hibás pedagógiai paradigma, amely az iskolai teljesítményből könyörtelen és kérlelhetetlen vaslogikával következtet vissza a gyermek szellemi képességeire. Mivel az említett paradigma ez utóbbiakat a gyermek változtathatatlan, veleszületett adottságainak tartja, a kör bezárul, s a tanulási zavarokkal küzdő nebuló szinte végérvényesen bekerül a „gyenge képességű”, „problémás” vagy épp egyenesen a „retardált” kategóriába. Egyes szakemberek véleménye szerint ennek hátterében az intelligenciával kapcsolatban évtizedeken át uralkodó hagyományos pszichológiai álláspont áll. Eszerint tehát az intelligencia olyan velünk született adottság, ami a csecsemőkortól kezdődően – éppúgy, mint más biológiai adottságaink – ugyan folyamatosan alakul és változik, de mindig csak a saját belső törvényszerűségei szerint. Egyszóval zárt rendszerként viselkedik.

Az agy igenis változik

Egyre több kutatás igazolja azonban, hogy az intelligencia nyílt és önszabályozó rendszer, amely a saját belső törvényszerűségei mellett, vagy sokszor éppen azok ellenében folyamatosan képes a fejlődésre, a változásra. Sokszor akár nagyon mély strukturális változásokra is. Napjaink rendkívül divatos és népszerű tudománya, az agykutatás több irányzata is ez utóbbi álláspontot látszik megerősíteni. Ma már az agykutatók körében elfogadott tény, hogy agyszövetünk sokkal rugalmasabb, mint izomszövetünk, s hogy az agyi idegpályák képesek a változásra, akár még diagnosztikai eszközökkel is kimutatható változásokra. Az agyi plaszticitás elmélete mára iskolát teremtett. A klinikai tapasztalatok is azt mutatják, hogy magas minőségű, jól szervezett interakcióval, s hatékonyan felépített terápiás programokkal segíteni tudunk kis pácienseinknek, hogy a tanulási teljesítmény „hátterében futó” neurális működés megváltozzék, s az agyidegek közötti összeköttetések mintázata átalakuljon. Eddig ugyanis azt feltételeztük, hogy génjeink végérvényesen meghatározták viselkedésünket és agyunk anatómiáját. Ma viszont úgy véljük, ha interakcióinkkal szisztematikusan beavatkozunk, és gyengéden a helyes irányba tereljük a gyermekek asszociációit és gondolati struktúráit, az idegsejtek bizonyos génjeit ki tudjuk kapcsolni, másokat pedig aktivizálni tudunk. Vagyis gondolkodásunkkal befolyásolhatjuk génjeink működését és egészségünket.

Nelli és a matekfelvételi


Nelli tanulási képességeinek vizsgálatánál ugyanakkor egy nagyon érdekes felfedezést is tettünk – mondja Bohács Krisztina. – A gyenge rendszerező képesség és számfogalom, valamint az absztrakt gondolkodási műveletek komoly elmaradása mellett extrém magas, statikus teszteken körülbelül 140-es intelligencia kvóciensnek megfelelő vizualitást találtunk. Vagyis a nagyon komoly matematikai problémák ellenére egy tehetséges, de egy bizonyos területen rendkívüli módon alulteljesítő gyermeket találtunk, aki a problémái miatt komoly lelki traumákat élt át. A gyermekkel és a szülőkkel folytatott bevezető beszélgetések során eme töredezett intelligenciaprofil titkára is rájöttünk: a gyermek édesapja festőművész.

A cikk teljes terjedelmében a Családi Lap 2011. szeptemberi számában olvasható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése