Az első Down szindrómás, aki Európában egyetemi végzettséget szerzett, mesél az olvasóknak tapasztalatairól és a család fontosságáról.
A 80-as évek zenéjének szerelmese, optimista és élettel teli. Gyerekkorában újságíró vagy ügyvéd szeretett volna lenni, de később rájött, hogy hivatása a gyerekekkel való foglalkozás. Down szindrómája azonban soha nem akadályozta meg, hogy elérje álmait. Pablo Pineda Ferrer, az első európai, aki Down szindrómásként mester diplomát szerzett, méghozzá pszichopedagógiai szakon
Mikor tudatosult Önben, hogy ezzel a fogyatékkal él? Mi volt az első dolog, ami ekkor az eszébe jutott?
Otthon soha nem mondták el, nem is beszéltek róla. Úgy 7 vagy 8 éves lehettem, amikor megtudtam egy egyetemi tanártól, aki egy oktatási projektet (Roma Projekt) vezetett. Az első, amit megkérdeztem tőle, hogy én akkor buta vagyok? Csak annyit szerettem volna tudni, hogy folytathatom-e a tanulmányaimat az iskolában ahol nagyon jól éreztem magam az osztálytársaimmal. Abban a pillanatban csak ez foglalkoztatott.
Érezte, hogy megkülönböztetik, vagy más mint mások?
Ugyanúgy néztem ki, mint a többi gyerek. Egy voltam a sok közül. Úgy érzem, hogy ugyanazok a képességeim, lehetőségeim és jogaim vannak, mint bárki másnak. A társadalom az, ami megkülönböztet és rámutat a Down szindrómára.
A szülők milyen szerepet játszanak egy Down szindrómás fejlődésében?
A család szerepe alapvető, kulcsfontosságú. A szülők nélkülözhetetlenek. Bíznak Benned és a lehetőségeidben, nem skatulyáznak be, mindig bátorítanak, buzdítanak és sose értékelnek le.
Vannak testvérei?
A legkisebb vagyok 4 testvér közül. A testvérek a legjobb mestereink! Ráadásul ők is sok mindent tanulnak. Mindig mesélem, hogy a Málaga-i Fesztiválon ismertem meg Silvia Abascal színésznőt. Nem tudtam, hogy van egy Down szindrómás testvére, de amint rám nézett már tudtam. A tekintete hihetetlen jószívűséget sugárzott. Így döbbentem rá, hogy azok, akiknek van fogyatékkal élő testvérük, teljesen másképp látják a világot.
Hisz Istenben?
Igen, hiszek Istenben, mindig kérek tőle erőt, hogy folyamatosan segítsen. Hála neki, hogy ott tartok ahol tartok.
Megváltozott a véleménye Istenről, amikor megtudta, hogy Down szindrómás?
Számomra másodlagos, hogy Down szindrómás vagyok, elsősorban ember vagyok. Isten segített hinni az emberi lét jóságában, abban, hogy előre tudjak menni és kapjak erőt a fejlődéshez.
A magzatvíz mintavétel lehetősége nagymértékben megnövelte az abortuszok számát. Mit gondol erről a születés előtti vizsgálatról?
Amikor 40 éve édesanyám várandós volt velem, ez a fajta vizsgálat még nem létezett. Ez lehet az egyik oka annak, hogy most itt vagyok. Ez a vizsgálat egyébként soha sem tetszett.
Egy anyának figyelembe kell vennie, hogy egy gyermeket hord a szíve alatt. Meg kell adnia ugyanúgy a lehetőségét annak, hogy megszülethessen. Nagy örömet ad ha egy ilyen különleges gyermeket látunk, ezért el kell fogadtatnunk a társadalommal, hogy a Down szindróma létezik.
Mit gondol arról, hogy a társadalom nagy része teljesen normálisnak tekinti, ha egy Down szindrómás magzatot abortálnak?
Ez teljesen ellentmondásos, hogy megvédjük például egy bika életét, de az emberét nem. A társadalomnak másmilyennek kellene lennie.
Ebben a helyzetben mit mondana a politikusoknak?
A politikusoknak nagyon sok mindent mondanék, órákig tartana…Többet kellene foglalkozniuk a társadalmi értékekkel, mint a gazdasági kérdésekkel. Mindig ugyanazok az emberek vagyunk, akikre előítélettel néznek.
Ön tanácsadásokat tart cégeknek, hogy miként lehet a Down szindrómás embereket integrálni a munka világába. Milyen véleményt érdemelnek azok a speciális munkaügyi központok, amelyek a Down szindrómás embereket segítik?
Ezek a speciális központok egy további lépést kell, hogy adjanak a munkába való beálláshoz, habár lesznek olyanok akik soha nem tudnak majd eljutni erre a pontra.
Fordította: Kovács Andrea
Itt is olvashattok még róla:Pablo Pineda, a kétdiplomás Down-szindrómás tanár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése